.
A klasszikus indiai táncokat nem könnyű elsajátítani, nem csak azért, mert maga a tánc összetett és bonyolult, hanem, mert a tudást sem adják könnyen az indiai guruk. A tanítványnak bizonyítania kell tanulása folyamán, hogy érdemes arra, hogy a guru az idejét, figyelmét és energiáját fordítsa rá. Mielőtt egy guru elfogadja tanítványát, bizony sokszor teszteli, hogy érdemes-e a arra, hogy tanítvánnyá fogadja.
Kisebb-nagyobb próbatételek elé állítja, várakoztatja és teszteli, hogy mennyi benne a kitartás. Ha végül úgy dönt, hogy elfogadja tanítványnak, ezután következik a tanítvány egójának a tesztje. Ez pedig abban nyilvánul meg, hogy a tanítványnak meg kell érintenie a guru lábát, illetve le kell borulnia a mester, vagy ha nem is a mester, de valamelyik istenség szobra előtt, ezzel is jelképezve, hogy képes feladni az egóját, alázatos, kész arra, hogy befogadja, amit a mester át akar adni neki.
Ez bizony itt a nyugati kultúrában, ahol mindenki elég fejlett én-tudattal rendelkezik, elég nehéz elképzelni és elfogadni. Sokan gondolják azt, hogy ugyan már, a másik is csak egy ember, miért kellene vele szemben alázatosnak lennem, nemhogy leborulnom. De az alázat nem azt jelenti, hogy az ember feladja az önbecsülését és az önmaga iránti tiszteletet. Az alázat nem egyenlő a megalázkodással. Csak az az ember tud másokat tisztelni, aki önmagát is tiszteli, és elég bölcs ahhoz, hogy belássa, az alázat sok mindentől képes megvédeni.
Mindenki került már bizony kényelmetlen helyzetbe az egója miatt, amiért később fogta a fejét, hogy bizony, ha nem engedte volna az egóját előtérbe nyomulni, akkor nem sértette volna meg a másikat, nem csinált volna bolondot magából, stb. Bizony, az alázat képes megakadályozni, hogy kellemetlen szituációkba keveredjünk, vagy segít abban, hogy problémákat úgy tudjunk megoldani, hogy közben a méltóságunk ne szenvedjen csorbát.
De az alázatnak van egy másik hasznos oldala is. Ha nem támaszkodnánk a bennünk lévő alázatra, bizony nehezen tudnánk megtanulni bármit is. Hiszen, ha valakitől el akarunk sajátítani valamit, vagy hagyni, hogy az illető rávilágítson valami hibánkra a tanulásunk során, akkor el kell fogadnunk, hogy az az illető bizony jobban tud nálunk valamit, és ez bizony egó úrnak fájhat. És csak akkor lehetünk sikeres tanítványok, ha elfogadjuk, hogy nem vagyunk tökéletesek, és van még mit tanulnunk, és ezt csak az alázat befogadása által tudjuk megtenni.
Az ember csak úgy tud tanítványból mesterré válni, ha ő is végigmegy a tanítvány útján, vagyis gyakorolja az alázatot, megtapasztalja a tanítás útvesztőit, hogy aztán mikor mesterré vált, ő mutathassa másoknak a mesterré válás útját, mert csak az, aki végigment az úton, képes másoknak megmutatni a helyes ösvényt.
De a mesterré váláshoz nemcsak az alázatra, hanem még egy nagyon fontos összetevőre szükség van. Hogy mi az? Azt majd a következő bejegyzésből megtudhatod...
Üdv:
Zsuzsa
.
