2011. március 26., szombat

Végre megérkezett a tavasz!

.
Végre megérkezett a tavasz, ami nem csak a természetben nyilvánul meg, de mi is érezzük belül, hogy az erősödő napsütés új energiával tölt el bennünket. Ez az évszak nemcsak új lendületet ad, de kihívásokat is tartogat, és nem csak a kuchipudi órákon.

Sokan nagy lendülettel vetik bele magukat ilyenkor a kerti munkákba. Köztük én is. Ások, ültetek, gyomlálok és veteményezek. Ez utóbbiból ugyan még semmi sem látszik a konyhakertben, mert a kis magok lassan kelnek ki. Viszont a későbbi palántának szánt növénykék, nagyon hamar előjönnek/jöttek már itt bent a lakásban. Alig győzök velük lépést tartani, hogy szétültessem őket, hogy miután már egyenként megerősödtek, kiültethessem őket a konyhakertbe.

De így van ez a két lelkes tánccsoporttal is, amelyek tavaly ősszel, illetve idén februárban indultak. A lányok lelkesen járnak az órákra és szépen haladnak előre az úton. A kezdő csoport ismerkedik a mudrákkal (kézjelekkel) és egyre újabb és újabb lépéseket tanulnak, amit óráról órára jobban tudnak a rendszeres gyakorlásnak köszönhetően.

A haladó csoporttal már befejeztük az alaplépések felét! Nagyon jó nézni őket, ahogy fejlődnek, ahogy mindenkinek a mozdulatai egyre szebbé, finomabbá, ugyanakkor dinamikusabbá válnak. Igazaból most kezdik el ízlelgetni ennek a táncnak a dinamikáját, és gyorsaságát; az óra végére mindig jól lefárasztom őket. Látom rajtuk, hogy a nyújtó és lazító gyakorlatok már nagyon jól esnek nekik a levezető részben.

A haladó csoport most egy újabb feladattal néz szembe. Belekezdtünk egy slóka (egy lassú darab) tanulásába az egyik istenségről. Hogy melyik ez az istenség, és hogyan szól a slóka, és hogy haladnak a lányok a tanulással, azt nemsokára megudhatod itt, a blogon.

A tavasz nemcsak a tanítványaimnak hozott új kihívásokat, de nekem is. Egyik tanítványom és tánccsoportja meghívott vendég előadónak a fellépésükre egy szám erejéig. Hogy ki ez a tanítványom, hol és mikor lesz az előadás, illetve mit fogok előadni, ezt majd megtudhatod a következő bejegyzésből!

Addig is élvezd a gyönyörű tavaszi napsütést, a madárcsicsergést és az újjáéledő természet illatát!


Üdv:

Zsuzsa







.

2011. március 14., hétfő

2 táncos 20 év tapasztalata videón

.
Keleti táncrajongók igazi csemegéje közel fél órában


Egy olyan interjú, ami abban tér el a témában fellelhető egyéb videóktól, hogy itt az oktatók most részleteiben kifejtik az órák nehézségeit, hangulatát és mélyebb bepillantást nyerhetsz a kulisszák mögé. Nagy öröm számomra, hogy összejött ez a videós interjú, egy kiváló hastánc oktatóval, Seymen Krisztina Nurgüllel, (akit amúgy van szerencsém a haladó kuchipudi csoportomban oktatni) és külön öröm, hogy most, itt, Te is részese lehetsz ennek a beszélgetésnek.

Mindenképp ajánlom ezt a videót azoknak a figyelmébe, akiknek már többször megfordult a fejében, hogy szívesen kipróbálnának valamilyen tánctanfolyamot – esetleg pont a keleti táncok varázslatos világát. Érdemes lesz megnézned, mert a felvételen igyekeztünk a lehető legközvetlenebbül bemutatni a tánctanulás rejtelmeit. Megismerheted az oktatókat, akikre ezután már nem idegenként fogsz tekinteni, és sokkal nagyobb bizalommal tudsz lenni irántunk.

Azoknak is hasznos lesz, akik már rendszeresen járnak valamilyen egyéb tánctanfolyamra, mert egy új világ, a keleti táncok világa nyílik meg számukra. Nagyszerű lehetőség arra, hogy megismerj új táncstílusokat, és új tánctanárokat.

Könnyen lehet, hogy Te már ismered is Krisztát, láttad a fellépését vagy voltál nála órán, esetleg ismerősöd jár hozzá. Neked is érdemes lesz megnézned a videót, hisz lehet, hogy egy olyan arcát is megismerheted Krisztának, amivel eddig nem találkoztál.

A videó nem rövid, 27 perc , és tudom, hogy nincs sok időd, de arra kérlek, hogy tegyél félre most mindent, és ha valóban érdekel a táncok világa, akkor nézd most meg! Ne halogasd! Tudom, hogy sokszor szeretjük a dolgokat halogatni, amelyek csak gyűlnek-gyűlnek és aztán el is felejtődnek. Ezt a videót most ne így kezeld, hiszen valóban a 2 táncos összesen 20 év tapasztalata van benne. Kár lenne az “… ej, ráérünk arra még” limlomok közé súvasztanod. Külön öröm még, hogy a beszélgetőtársam, Kriszta azt mondta a felvétel után, hogy nagy boldogság volt számára, hogy olyan dolgok is szóba kerültek a táncok kapcsán a felvételen, amelyek korábbiakban nem. Dőlj hátra és szánd az elkövetekző fél órádat a varázslatos keleti táncok világának! Fogadd sok szeretettel az interjút!




Üdv:

Zsuzsa





.