Nagyanyáink is így csinálták

 .

Ha szoktál szörfözni, böngészni a neten, akkor mostanában biztos Te is egyre több olyan oldallal, bejegyzéssel, cikkel, írással találkozol, amibe a fenti címet beleszőtték. Megtanulhatod azt, ahogy a nagyanyáink csinálták. Hogy mit? A szappanfőzést, kenyérsütést, kalácsdagasztást, hájas tészta készítését, gyógynövények használatát, sajtkészítést, soroljam még?

 Csupa-csupa olyan dolog, ami a régi időkben, anyáról lányára, vagy nagyanyáról unokára szállt. Manapság ez a lánc igencsak hiányos. A modern, kényelmes kor eljövetelével ezek a dolgok valahogy nem öröklődtek tovább. De az emberekben van igény, sőt egyre növekvő igény, hogy az egyszerű, természetes, házias, otthon készített dolgok felé forduljanak. Maguk alkossák meg azokat, hogy aztán az egész család azt élvezhesse.

Mivel ez a sok értékes tudás nem öröklődött át a családon belül, így azok, akiket szenvedélyesen érdekelnek ezek a témák, kutatnak, keresnek, saját maguk is kísérleteznek, hogy ugyanabban a jóban részesülhessenek, mint eleink. És ezt a tudást meg is osztják weboldalakon, blogokon, videókban, leírásokban, tanfolyamokon, amikből Te is tanulhatsz. Csak meg kell találnod a megfelelő változatot, ami néha azért nem könnyű feladat a rengetegben. Nincs ott a nagymama segítő, vezető keze, aki a tudást készen átadja, és Neked csak magadba kell szívnod, ahogy a gyerekek azt nagyon könnyedén teszik. Így néha nehezen haladunk a céljaink felé. Feladjuk, abbahagyjuk, aztán megint belekezdünk, megint csináljuk, míg végül sikerül elérnünk a "tökéletes" eredményt, ami lehet, hogy mégsem lesz ugyanolyan, mint a nagyié.

A tanítás-tanulás évszázados hosszú láncolata a kuchipudiban is megvan a mesterek és tanítványok között. De szerencsére ez a tudás nem veszett el, csak folyton finomodott. A sok-sok évszázadon keresztül fejlesztett mozgásforma, a folyamatos hibázás-javítás-tökéletesítés folyamatában elérte azt a formát, amit a mesterek már úgy hagyományoztak a tanítványokra, hogy a tanítványoknak már "csak" magukba kellett szívniuk a tudást, nem kellett magukat a mozdulatokat megalkotniuk, "csupán" megtanulniuk, és tartalommal megtölteniük.

De ilyenkor is előfordulhat, hogy nem érezzük, hogy előttünk már sok gondos kéz egyengette az utat, és igazából a mi utunk már nem is annyira fárasztó. Mert annak, aki végigsétál az úton, már nem kell megépítenie, csupán végigmennie rajta.

Üdv:
Zsuzsa

.

A férfias nők kora

.

Amikor az első olyan munkahelyemen kezdtem el dolgozni, ahol a munkatársak összetétele elég nemzetközi (osztrákok, franciák, németek, angolok, horvátok, magyarok) volt, egy nagyon érdekes dologra lettem figyelmes. Amikor egy átlagos magyar munkahelyen az ember reggel bemegy, köszönti a munkatársait. A nők általában köszönnek, míg a férfiak a hölgyeknek köszönnek, viszont egymással kezet fognak. Nos, ez a helyzet egy nemzetközi környezetben teljesen másképp néz ki, ugyanis ott a férfiak nemcsak egymással, de bizony a nőkkel is kezet ráznak minden reggel. Ez eleinte is furcsa volt számomra, és idővel sem nagyon tudtam hozzászokni, mindig idegen maradt számomra ez a mozdulat.

Persze ez a szokás igencsak összefügg azzal az irányzattal, hogy a nők és férfiak mindenben egyenjogúak, és egyenlő félként kell őket kezelni. Ez persze rendben is lenne, de ha megnézzük a kézfogás eredetét, az bizony igencsak jó pár száz évvel korábbra tekint vissza, amikor folyamatosak voltak a harcok és háborúk. A kézfogás egyfajta jelzés volt a háborúban járó férfiak között, hogy "békés szándékkal érkeztem, nincs nálam fegyver". Én bizony ebben a mozdulatban mindig valahol ezt a férfias vonulatot érzem, mintha egy kicsit mindig harcos férfivá kellene válnom.

Sok ilyen kis apró példa, de bizony nagy példa is van még, ami biztos Neked is eszedbe jut, ha kicsit elgondolkozol a női és férfi szerepeken, ami egy kissé férfit akar csinálni a nőből, vagy akár fordítva, nőt a férfiből. A nők és férfiak egyenlők, de nem egyformák, és mindkettőnek az a szépsége, ha ki tud teljesedni a szerepeiben - legyen az karrier, családi szerep, hobbi vagy bármi más - a saját jellegzetességei szerint. Nem jó az, ha a nőből férfi lesz, a férfiból pedig nő, akár külsőleg, akár belsőleg.

A kuchipudiban is megnyilvánul mindkét erő, a női és férfi is, az előbbit a Lasya, míg az utóbbit a Tandava leírással illetik. Ez pedig nemcsak a karakterek eltáncolására vonatkozik, hogy a táncos férfit, vagy nőt táncol, de bizony a mozdulatokra is. A lábak kifejezetten dinamikus, erőteljes mozgást végeznek, amihez bizony kell az erő, ugyanakkor a felső test viszont mindig megtartja kecses mozgását, a kezek, karok, szem és arcjáték nagyon finom mozgást igényel. Ha a kettő felborul, vagyis a lábakból elveszik az erő, a felsőtest, arcjáték finomsága elveszik és darabos lesz, akkor bizony a néző számára is elvész a varázs, és nem igazán tudja, hová tenni amit lát.

 

Ezért a kuchipudi nagyon segít abban, hogy a táncos megtalálja az egyensúlyt, hogy megtalálja, felfedezze a benne rejlő nőiességet, és a kifejezéshez szükséges erőt is, mert ahhoz, hogy kifelé egyensúlyt tudjunk sugározni, először belül kell helyükre tenni a dolgokat, hogy a nőiesség és férfiasság a megfelelő helyen és módon tudjon megnyilvánulni.

Üdv:
Zsuzsa

.