.
Amikor az első olyan munkahelyemen kezdtem el dolgozni, ahol a munkatársak összetétele elég nemzetközi (osztrákok, franciák, németek, angolok, horvátok, magyarok) volt, egy nagyon érdekes dologra lettem figyelmes. Amikor egy átlagos magyar munkahelyen az ember reggel bemegy, köszönti a munkatársait. A nők általában köszönnek, míg a férfiak a hölgyeknek köszönnek, viszont egymással kezet fognak. Nos, ez a helyzet egy nemzetközi környezetben teljesen másképp néz ki, ugyanis ott a férfiak nemcsak egymással, de bizony a nőkkel is kezet ráznak minden reggel. Ez eleinte is furcsa volt számomra, és idővel sem nagyon tudtam hozzászokni, mindig idegen maradt számomra ez a mozdulat.
Persze ez a szokás igencsak összefügg azzal az irányzattal, hogy a nők és férfiak mindenben egyenjogúak, és egyenlő félként kell őket kezelni. Ez persze rendben is lenne, de ha megnézzük a kézfogás eredetét, az bizony igencsak jó pár száz évvel korábbra tekint vissza, amikor folyamatosak voltak a harcok és háborúk. A kézfogás egyfajta jelzés volt a háborúban járó férfiak között, hogy "békés szándékkal érkeztem, nincs nálam fegyver". Én bizony ebben a mozdulatban mindig valahol ezt a férfias vonulatot érzem, mintha egy kicsit mindig harcos férfivá kellene válnom.
Sok ilyen kis apró példa, de bizony nagy példa is van még, ami biztos Neked is eszedbe jut, ha kicsit elgondolkozol a női és férfi szerepeken, ami egy kissé férfit akar csinálni a nőből, vagy akár fordítva, nőt a férfiből. A nők és férfiak egyenlők, de nem egyformák, és mindkettőnek az a szépsége, ha ki tud teljesedni a szerepeiben - legyen az karrier, családi szerep, hobbi vagy bármi más - a saját jellegzetességei szerint. Nem jó az, ha a nőből férfi lesz, a férfiból pedig nő, akár külsőleg, akár belsőleg.
A kuchipudiban is megnyilvánul mindkét erő, a női és férfi is, az előbbit a Lasya, míg az utóbbit a Tandava leírással illetik. Ez pedig nemcsak a karakterek eltáncolására vonatkozik, hogy a táncos férfit, vagy nőt táncol, de bizony a mozdulatokra is. A lábak kifejezetten dinamikus, erőteljes mozgást végeznek, amihez bizony kell az erő, ugyanakkor a felső test viszont mindig megtartja kecses mozgását, a kezek, karok, szem és arcjáték nagyon finom mozgást igényel. Ha a kettő felborul, vagyis a lábakból elveszik az erő, a felsőtest, arcjáték finomsága elveszik és darabos lesz, akkor bizony a néző számára is elvész a varázs, és nem igazán tudja, hová tenni amit lát.
Ezért a kuchipudi nagyon segít abban, hogy a táncos megtalálja az egyensúlyt, hogy megtalálja, felfedezze a benne rejlő nőiességet, és a kifejezéshez szükséges erőt is, mert ahhoz, hogy kifelé egyensúlyt tudjunk sugározni, először belül kell helyükre tenni a dolgokat, hogy a nőiesség és férfiasság a megfelelő helyen és módon tudjon megnyilvánulni.
Üdv:
Zsuzsa
Zsuzsa
.
