Nagyanyáink is így csinálták

 .

Ha szoktál szörfözni, böngészni a neten, akkor mostanában biztos Te is egyre több olyan oldallal, bejegyzéssel, cikkel, írással találkozol, amibe a fenti címet beleszőtték. Megtanulhatod azt, ahogy a nagyanyáink csinálták. Hogy mit? A szappanfőzést, kenyérsütést, kalácsdagasztást, hájas tészta készítését, gyógynövények használatát, sajtkészítést, soroljam még?

 Csupa-csupa olyan dolog, ami a régi időkben, anyáról lányára, vagy nagyanyáról unokára szállt. Manapság ez a lánc igencsak hiányos. A modern, kényelmes kor eljövetelével ezek a dolgok valahogy nem öröklődtek tovább. De az emberekben van igény, sőt egyre növekvő igény, hogy az egyszerű, természetes, házias, otthon készített dolgok felé forduljanak. Maguk alkossák meg azokat, hogy aztán az egész család azt élvezhesse.

Mivel ez a sok értékes tudás nem öröklődött át a családon belül, így azok, akiket szenvedélyesen érdekelnek ezek a témák, kutatnak, keresnek, saját maguk is kísérleteznek, hogy ugyanabban a jóban részesülhessenek, mint eleink. És ezt a tudást meg is osztják weboldalakon, blogokon, videókban, leírásokban, tanfolyamokon, amikből Te is tanulhatsz. Csak meg kell találnod a megfelelő változatot, ami néha azért nem könnyű feladat a rengetegben. Nincs ott a nagymama segítő, vezető keze, aki a tudást készen átadja, és Neked csak magadba kell szívnod, ahogy a gyerekek azt nagyon könnyedén teszik. Így néha nehezen haladunk a céljaink felé. Feladjuk, abbahagyjuk, aztán megint belekezdünk, megint csináljuk, míg végül sikerül elérnünk a "tökéletes" eredményt, ami lehet, hogy mégsem lesz ugyanolyan, mint a nagyié.

A tanítás-tanulás évszázados hosszú láncolata a kuchipudiban is megvan a mesterek és tanítványok között. De szerencsére ez a tudás nem veszett el, csak folyton finomodott. A sok-sok évszázadon keresztül fejlesztett mozgásforma, a folyamatos hibázás-javítás-tökéletesítés folyamatában elérte azt a formát, amit a mesterek már úgy hagyományoztak a tanítványokra, hogy a tanítványoknak már "csak" magukba kellett szívniuk a tudást, nem kellett magukat a mozdulatokat megalkotniuk, "csupán" megtanulniuk, és tartalommal megtölteniük.

De ilyenkor is előfordulhat, hogy nem érezzük, hogy előttünk már sok gondos kéz egyengette az utat, és igazából a mi utunk már nem is annyira fárasztó. Mert annak, aki végigsétál az úton, már nem kell megépítenie, csupán végigmennie rajta.

Üdv:
Zsuzsa

.

A férfias nők kora

.

Amikor az első olyan munkahelyemen kezdtem el dolgozni, ahol a munkatársak összetétele elég nemzetközi (osztrákok, franciák, németek, angolok, horvátok, magyarok) volt, egy nagyon érdekes dologra lettem figyelmes. Amikor egy átlagos magyar munkahelyen az ember reggel bemegy, köszönti a munkatársait. A nők általában köszönnek, míg a férfiak a hölgyeknek köszönnek, viszont egymással kezet fognak. Nos, ez a helyzet egy nemzetközi környezetben teljesen másképp néz ki, ugyanis ott a férfiak nemcsak egymással, de bizony a nőkkel is kezet ráznak minden reggel. Ez eleinte is furcsa volt számomra, és idővel sem nagyon tudtam hozzászokni, mindig idegen maradt számomra ez a mozdulat.

Persze ez a szokás igencsak összefügg azzal az irányzattal, hogy a nők és férfiak mindenben egyenjogúak, és egyenlő félként kell őket kezelni. Ez persze rendben is lenne, de ha megnézzük a kézfogás eredetét, az bizony igencsak jó pár száz évvel korábbra tekint vissza, amikor folyamatosak voltak a harcok és háborúk. A kézfogás egyfajta jelzés volt a háborúban járó férfiak között, hogy "békés szándékkal érkeztem, nincs nálam fegyver". Én bizony ebben a mozdulatban mindig valahol ezt a férfias vonulatot érzem, mintha egy kicsit mindig harcos férfivá kellene válnom.

Sok ilyen kis apró példa, de bizony nagy példa is van még, ami biztos Neked is eszedbe jut, ha kicsit elgondolkozol a női és férfi szerepeken, ami egy kissé férfit akar csinálni a nőből, vagy akár fordítva, nőt a férfiből. A nők és férfiak egyenlők, de nem egyformák, és mindkettőnek az a szépsége, ha ki tud teljesedni a szerepeiben - legyen az karrier, családi szerep, hobbi vagy bármi más - a saját jellegzetességei szerint. Nem jó az, ha a nőből férfi lesz, a férfiból pedig nő, akár külsőleg, akár belsőleg.

A kuchipudiban is megnyilvánul mindkét erő, a női és férfi is, az előbbit a Lasya, míg az utóbbit a Tandava leírással illetik. Ez pedig nemcsak a karakterek eltáncolására vonatkozik, hogy a táncos férfit, vagy nőt táncol, de bizony a mozdulatokra is. A lábak kifejezetten dinamikus, erőteljes mozgást végeznek, amihez bizony kell az erő, ugyanakkor a felső test viszont mindig megtartja kecses mozgását, a kezek, karok, szem és arcjáték nagyon finom mozgást igényel. Ha a kettő felborul, vagyis a lábakból elveszik az erő, a felsőtest, arcjáték finomsága elveszik és darabos lesz, akkor bizony a néző számára is elvész a varázs, és nem igazán tudja, hová tenni amit lát.

 

Ezért a kuchipudi nagyon segít abban, hogy a táncos megtalálja az egyensúlyt, hogy megtalálja, felfedezze a benne rejlő nőiességet, és a kifejezéshez szükséges erőt is, mert ahhoz, hogy kifelé egyensúlyt tudjunk sugározni, először belül kell helyükre tenni a dolgokat, hogy a nőiesség és férfiasság a megfelelő helyen és módon tudjon megnyilvánulni.

Üdv:
Zsuzsa

.

Az orvos, a magándetektív és a személyzet

 .

Imádom az angol sorozatokat! A fenti cím utalhatna akár egyetlen sorozatra is, de a címszereplők igazából három angol sorozat főszereplői. Ezek pedig "Doc Martin", "Poirot", és a "Csengetett Mylord?". Ezek a kedvenc angol sorozataim, és felváltva szoktam őket nézni. Eddig még nem sikerült megunnom őket, pedig vannak olyan részek, amiket már jó párszor láttam. Ezeket a sorozatokat szinte mindig angolul nézem, és így két legyet ütök egy csapásra, mert imádom magát az angol nyelvet, és így gyakorolhatom is, valamint egyúttal remekül szórakozom.

Mindegyik sorozatnak megvan a maga vonzereje. Ha szereted a jó krimiket, ajánlom a "Poirot", ha egy kis angol humorra vágysz az 1920-as évekből, a "Csengetett Mylord?" a Te sorozatod, ha pedig inkább az "orvosos sorozatok" jönnek be Neked, szintén egy kis angol humorral fűszerezve, akkor a "Doc Martin" való Neked.

Nálam, most éppen "Doc Martin" van soron, az "érzéketlen" orvos, aki bár kiválóan ért a szakmájához, rosszul lesz, ha vért lát, állandóan halat eszik, és egyáltalán nem törődik vele, mit gondolnak róla az emberek. A "kis vér problémája" miatt egy gyönyörű tengerparti faluban lesz háziorvos, ahol elkezdődik "küzdelmes élete" a falusiakkal. Doc Martin olyan orvos, akit a páciensei nem igazán érdekelnek, csak a betegségeik. Még a betegek nevét sem képes megtanulni, és csak minimális kommunikációra szorítkozik velük. Az, hogy mit éreznek egyáltalán nem érdekli, igazi tuskó orvos, akibe nem sok empátia szorult, és nem igazán találja el, melyik szituációban, hogy kellene viselkedni,  amiből viszont sok mulatságos szituáció kerekedik a néző nagy örömére.

A Doc Martint alakító színész kiválóan játsza a "tuskó orvost", én pedig mindig csodáltam azokat a színészeket, akik ilyen hihetően és jól meg tudnak formálni egy karaktert. Egy olyan jellemet, ami a színész valódi énjétől igazából teljesen idegen. Megnéztem a sorozat néhány werkfilmjét, valamint az orvost alakító színésszel néhány interjút, ahol részletesen elmondja, hogy milyen tulajdonságai vannak az orvosnak, és hogy ő ezt hogyan igyekszik megformálni, illetve, hogy hány olyan tulajdonsága van a karakternek, ami benne egyáltalán nincs meg. Mégis nagyszerű az alakítása, kiválóan el tudja játszani az orvos negatív tulajdonságait is.

A kiváló színészi játék a kuchipudiban is nagy hangsúllyal bír. Bár a kuchipudiban nincsenek dialógusok és monológok, mégis, a táncosnak képesnek kell lennie teljesen az általa megformált karakter bőrébe bújni. Itt a mozdulatoknak,a testbeszédnek, de főleg a szem és arcjátéknak van nagyon nagy jelentősége, mert ezeknek a színészi eszközöknek kell pótolniuk a beszédet.

Azt mondják, ritka az olyan kiváló táncos, akiben mindkettő, a kiváló tánctechnikai tudás, és ugyanakkor a színészi képesség, főleg az arcjáték kifejező ereje is maradéktalanul megvan. Ha ilyen táncos előadását láthatjuk, erőfeszítés nélkül képesek vagyunk követni a történetet, és az előadás teljesen elvarázsol. Az alábbi darabot egy ilyen kiváló táncos, Yamini Reddy tolmácsolásában láthatjuk. A darabban a hősnő, Krishnát, a tehénpásztor istent hívogatja mozdulataival és arcjátékával, amely játék nem szorul további magyarázatra, csupán élvezzük az előadást!

Üdv:
Zsuzsa









.

Sikered másik kulcsa

 .

 Az előző bejegyzés egy olyan fontos dologról szólt, amely nélkül az ember nem nagyon tud sem tanítvánnyá sem mesterré válni. De ezen kívül van még egy még egy másik dolog, amely nélkül az ember nem képes eredményeket elérni és nem válhat mesterré.

Erről a dologról bizony sok sikeres ember mondja, hogy enélkül nem lett volna képes elérni a céljait, és én is azt látom, ha ez a dolog általában meglenne az emberekben, bizony rengetegen tolonganának az óráimon. De nincs azon mit csodálkozni, hogy az emberekből hiányzik ez a fontos dolog, ami nem más, mint az elkötelezettség. 

Minden nap újdonságok, új termékek, új élmények, újabb divatok várnak ránk, amire hamar rá lehet és kell is unni. Minél rövidebb ideig használod a vadiúj telefonod, hordod a ruhád, cipőd, táskád annál jobb, mert úgy is jön az legújabb trend, és már dobhatod is el az ódivatú cuccaidat. Folyamatosan kell, hogy az újdonságok bombázzanak, mert folyamatos izgalomban kell élni, amit csak a folytonos változás adhat meg, és ami tegnap még az újdonság varázsával hatott, az mára már elavult.

De mivel állandóan ilyen ingerek érnek minket a külvilágból, amikor valóban fontos dolgokról van szó, bizony sokszor van, hogy nem tudjuk magunkat elkötelezni, és inkább a váltás mellett döntünk ilyenkor is. Hiányzik a kitartás, az erő, hogy vegyük az akadályokat, tanuljunk, haladjunk előre az úton és megvalósítsuk az álmainkat, legyen az csak annyi, hogy rendszeresen mozogjunk, egészségesebben éljünk, vagy sajátítsuk el egyik lépést a másik után egy kuchipudi órán, hogy végül egy gyönyörű darabot mutathassunk  be a közönségnek.

Egyszer olvastam egy idézetet valakitől: "Ha megcélzod a semmit, akkor el is éred". De ha nem kötelezzük el magunkat a céljaink mellett, és követjük azokat kitartóan, akkor  szintén a nagy semmiben fogunk landolni. Mert a sikerhez vezető út, bizony sokszor göröngyös, tele van szakadékokkal és buktatókkal, amelyek sokszor arra késztetik az embert, hogy inkább heveredjen le az út mellett egy fa árnyékában, és ne fárassza magát az úttal, mert egyszerűbb semmit sem csinálni.

Viszont ha elkötelezzük magunkat és csak a célon tartjuk a szemünket, akkor bátran szállunk szembe az akadályokkal, mert a cél fontossága mellett eltörpül minden más. Ha van bennünk alázat, hogy elfogadjuk a nehézségeket, és elkötelezettség, hogy legyőzzük azokat, bármilyen nagyok is legyenek, akkor semmi sem tarthat vissza minket a sikertől.

Kívánom Neked az Új Évre, hogy a fent említett két fontos tulajdonság ereje ki tudjon bontakozni benned, és így 2013 a vágyaid sikeres megvalósulásának éve legyen!


Üdv:
Zsuzsa









.

Mesterek tesztje

.

A klasszikus indiai táncokat nem könnyű elsajátítani, nem csak azért, mert maga a tánc összetett és bonyolult, hanem, mert a tudást sem adják könnyen az indiai guruk. A tanítványnak bizonyítania kell tanulása folyamán, hogy érdemes arra, hogy a guru az idejét, figyelmét és energiáját fordítsa rá. Mielőtt egy guru elfogadja tanítványát, bizony sokszor teszteli, hogy érdemes-e a arra, hogy tanítvánnyá fogadja. 

Kisebb-nagyobb próbatételek elé állítja, várakoztatja és teszteli, hogy mennyi benne a kitartás. Ha végül úgy dönt, hogy elfogadja tanítványnak, ezután következik a tanítvány egójának a tesztje. Ez pedig abban nyilvánul meg, hogy a tanítványnak meg kell érintenie a guru lábát, illetve le kell borulnia a mester, vagy ha nem is a mester, de valamelyik istenség szobra előtt, ezzel is jelképezve, hogy képes feladni az egóját, alázatos, kész arra, hogy befogadja, amit a mester át akar adni neki.

Ez bizony itt a nyugati kultúrában, ahol mindenki elég fejlett én-tudattal rendelkezik, elég nehéz elképzelni és elfogadni. Sokan gondolják azt, hogy ugyan már, a másik is csak egy ember, miért kellene vele szemben alázatosnak lennem, nemhogy leborulnom. De az alázat nem azt jelenti, hogy az ember feladja az önbecsülését és az önmaga iránti tiszteletet. Az alázat nem egyenlő a megalázkodással. Csak az az ember tud másokat tisztelni, aki önmagát is tiszteli, és elég bölcs ahhoz, hogy belássa, az alázat sok mindentől képes megvédeni.

Mindenki került már bizony kényelmetlen helyzetbe az egója miatt, amiért később fogta a fejét, hogy bizony, ha nem engedte volna az egóját előtérbe nyomulni, akkor nem sértette volna meg a másikat, nem csinált volna bolondot magából, stb. Bizony, az alázat képes megakadályozni, hogy kellemetlen szituációkba keveredjünk, vagy segít abban, hogy problémákat úgy tudjunk megoldani, hogy közben a méltóságunk ne szenvedjen csorbát. 

De az alázatnak van egy másik hasznos oldala is. Ha nem támaszkodnánk a bennünk lévő alázatra, bizony nehezen tudnánk megtanulni bármit is. Hiszen, ha valakitől el akarunk sajátítani valamit, vagy hagyni, hogy az illető rávilágítson valami hibánkra a tanulásunk során, akkor el kell fogadnunk, hogy az az illető bizony jobban tud nálunk valamit, és ez bizony egó úrnak fájhat. És csak akkor lehetünk sikeres tanítványok, ha elfogadjuk, hogy nem vagyunk tökéletesek, és van még mit tanulnunk, és ezt csak az alázat befogadása által tudjuk megtenni.

Az ember csak úgy tud tanítványból mesterré válni, ha ő is végigmegy a tanítvány útján, vagyis gyakorolja az alázatot, megtapasztalja a tanítás útvesztőit, hogy aztán mikor mesterré vált, ő mutathassa másoknak a mesterré válás útját, mert csak az, aki végigment az úton, képes másoknak megmutatni a helyes ösvényt.

De a mesterré váláshoz nemcsak az alázatra, hanem még egy nagyon fontos összetevőre szükség van. Hogy mi az? Azt majd a következő bejegyzésből megtudhatod...

Üdv:

Zsuzsa

.

Nescafét vagy hagyományos kávét?

.

Szereted a kávét? És szoktál kávézni? És ha igen, akkor hogyan? Szereted a régi, hagyományos kis kotyogós kávéfőzőn lefőzni a kávét, és hagyni, hogy a konyhát betöltse a finom kávéillat? Netán Te vagy az is, aki az általad gondosan kiválasztott kávéfajtát otthon megőrli, hogy a legfinomabb kávét ihasd? És aztán lassan, élvezettel elkortyolgatod a családod vagy egy jó könyv társaságában.

Vagy nincs ilyesmire időd, energiád, mert folyton rohansz és örülsz, hogy a nescafédat el tudod készíteni, és meginni mielőtt belecsapnál az elvégzendő dolgok garmadába? Már az is sikernek számít, hogy egy kis koffeint magadhoz tudtál venni, hogy elég lendületed legyen a tennivalók kivitelezéséhez?

Bevallom én az előbbi csoporthoz tartozom, és igyekszem megadni a módját a kávézásnak, de ezt inkább csak a nyugodt hétvégeken tudom megtenni. Nem azért iszom a kávét, hogy pörögjek, hanem az íze élvezetéért, de ahhoz, hogy kellő hangulatban tudjam elfogyasztani a kávét, bizony kényelem kell és idő, nem lehet sietni, meg kell adni a módját. Ezért is örülök, hogy most kaptunk ajándékba egy igazi, kis kézi kávédarálót, így innentől tökéletes lesz a "kávéfőzési ceremónia". A frissen darált kávé zamatos illata már önmagában felvillanyozza az embert. Ami utána következik, már csak hab a kávén.

De bizony a mai világ egyre inkább abba az irányba tereli az embert, hogy ne csak instant kávét igyon, de instant életet is éljen. Mindent a lehető leghamarabb el kell érni, és nem baj, ha az a dolog az eredetire már csak külsőségeiben hasonlít, és nem sok tartalom van mögötte, a lényeg, hogy hamar megkaptuk! Így az ember nemcsak a kávékészítés ceremóniájának élvezetét veszti el, de nem tudja, és nem is nagyon akarja a kitűzött célok felé vezető sokszor hosszú utat követni, és meglátni az utat szegélyező sok-sok szépséget és élvezni az út megtételét, hanem egyszerűen csak oda akar érni, hogy megkapja vágyai tárgyát. Pedig bizony sokszor az elért cél előtt megtett erőfeszítés az, ami az elért célt számunkra értékessé és élvezetessé teszi. 

Bizony a kucsipudival is így van. Amíg az ember a színpadon állhat, hogy egy gyönyörű darabot a legmélyebb kifinomultsággal és a szemet gyönyörködtető ruhában és ékszerekben előadjon, addig hosszú az út, de élvezetes, ha az ember megtanulja értékelni és élvezni, ahogy egyre bonyolultabb lépéseket tud elsajátítani és egyre több mozdulatot tud gyönyörűen bemutatni. Nemcsak az előadásban, de minden gyakorlásban és mozdulatban örömét leli! És így a végeredmény már csak hab lesz a kávén!

Ne feledd, bármit is céloztál meg, próbáld meg az odavezető utat is élvezni, és meglátod, hogy a végeredmény sokkal felemelőbb lesz!

Üdv:

Zsuzsa

.

Örömteli, fényes Diwalit kívánok Neked

 .

Most már egyre rövidebbek a nappalok és egyre hosszabbak az éjszakák, és ez az időszak az, amikor Indiában a Diwalit, a fény ünnepét megülik. Ezen az estén minden otthonban mécseseket, lámpásokat gyújtanak, amelyek  beragyogják az éjszaka sötétjét, hogy fényükkel jólétet, gazdagságot, jószerencsét és kedvezőséget hozzanak a ház minden lakójának.

 

Ez az ünnep India néhány államában nemcsak a fény ünnepe, de az Új Év kezdetét is jelenti. Így én is kívánom Neked, hogy az elkövetkező időszak, Új Év meghozza Neked mindazt a jólétet és kedvezőséget, amely örömére a Diwali fényei meggyúlnak Indiában.

Örömteli és fényes Diwalit kívánok Neked!


Üdv:

Zsuzsa











.