Te is unod már a telet? És nagyon várod már a tavaszt, a nyárról nem is beszélve? Akkor Neked küldöm a következő, különleges darabot Indiából, ami már nem is a tavaszt, de inkább a nyarat idézi. A felvétel Indiában, Chennaiban készült, az Orosz Kulturális Központban. A darabot két oroszt táncos adja elő, amit ők is koreografáltak. A különlegessége, hogy két különböző stílust ötvöztek egy előadásban. A két előadó ugyanarra a zenére, két különböző stílusban táncol, a saját stílusukból hasonló elemeket választva, valamint néha egymás stílusából ugyanazokat az elemeket előadva.
Az ilyen jellegű darabokat úgy hívják Indiában, hogy "Jugalbandi", és nemcsak a táncban, de a zenében, és egyéb művészeti ágakban is előfordulnak. A két ötvözött stílus a bharatnatyam (zöld kosztümös táncos) és a kuchipudi (kék ruhás táncos). Ennek a két táncstílusnak a közös alapja a zene, mert mindkettő a karnatikus dél-indiai zenére épül. Azaz a ritmusok, hangszerek, dallam ugyanaz, viszont a két stílus mozdulatai igencsak különbözőek.
A darab Shri Krishna, a tehénpásztor isten, és felesége, Shri Radha találkozásából született táncot mutatja be. Reméljük, hamarosan meghozza a szép, tavaszi időt is!
Újra indult a népszerű műsor, a Szombat Esti Láz, aminek mindhárom előző szériáját végigkövettem. Számomra nem csak a végeredmény izgalmas, amit a párosok az esti show keretében bemutatnak, hanem az is, hogy hogyan készülnek fel egy-egy előadásra. Még mielőtt elindult a mostani sorozat, láttam valahol az interneten egy rövid kis filmet, amiben épp Südi Iringó és Istenes Bence gyakoroltak, amikor is Hajas Laci, aki az egyik előző szériában volt Südi Iringó táncpartnere, egyszer csak betoppant hozzájuk a próbára.
Szóba került, hogy milyen kemények a próbák, hogy Hajas Laci is anno és most Istenes Bence is több kilótól szabadult meg a próbák alatt, de még a profi táncos, Iringó is veszített a súlyából. Azoknak, akik nem táncolnak, főleg nem is mozognak, bizony nehéz elképzelni, hogy egy olyan mozgás mint a tánc, bizony nagyon kemény fizikai igénybevételt jelent. A napi több órás mozgás megszabadítja az embert a felesleges kilóktól, és igencsak le tudja fárasztani. A néhány perces, könnyednek tűnő végeredményért keményen meg kell dolgozni. A bemutatott koreográfiák könnyedsége bizony csak látszólagos, és azért élvezetes és gördülékeny, mert a táncosok rengeteg energiát fektettek bele, még akkor is, ha esetleg az előadás nem lesz teljesen tökéletes.
Amikor Indiában a Shri P. K. Salve Akadémián folytattam kuchipudi tanulmányaimat, én is napi több órát töltöttem gyakorlással. Olyan volt mint egy végtelenített edzőtábor. Azt éreztem, hogy egyre fáradtabb vagyok, az izmaim egyre merevebbek és egyre jobban beállnak, de mégis minden órán teljes erőbedobással igyekeztem a feladatokat elvégezni. Én is megtapasztaltam a hosszú távon végzett kemény fizikai mozgás fogyasztó hatását. Hogy hány kilót adtam le, azt nem tudom, de már az első héttől éreztem a változást. Pedig Indiában a vacsorát este 8-9 körül szokták felszolgálni, és az is főtt étel volt, mint az ebéd. A fő étkezések között pedig különböző szárított gyümölcsöket és kesudiót nassoltunk, hogy legyen energiánk és pótoljuk az elvesztett ásványi anyagokat. Mindezek ellenére jó néhány kilótól megszabadultam, mire hazatértem.
Ha egyszer valaki megtapasztalta, hogy a tánc, legyen az bármilyen stílus, milyen kemény munka, másmilyen szemmel nézni az összes táncműfajt, és tudja micsoda energiabefektetés rejlik egy szépen előadott koreográfia mögött. Ha tehát, így a tavasz közeledtével úgy döntesz, hogy ideje egy kicsit átmozgatnod magad, és felfrissülni a mozgás segítségével, bátran ajánlom Neked a táncot!
Valamelyik nap az egyik közösségi oldalt böngésztem éppen, mikor egy nagyon szép videóra bukkantam, ami több okból is most nagyon ide kívánkozik a blogba. Az első és legfontosabb, hogy egy nagyon szép kuchipudi előadásról van szó, egy olyan gyönyörű szívet melengető darabról, amilyen a mai, örömteli tavaszi nap. Úgyhogy azt ajánlom, hogy feltétlenül nézd meg, még mielőtt kimész a szabadba!
A második, hogy Indiában ismét elérkezett a Shivaratri időszaka, amikor is az emberek Sívát, az univerzum urát tisztelik. A darab pedig annak a Síváról szóló versnek a megzenésített és táncban történő előadása, amit tavaly már olvashattál itt a blogban. Ez a vers önmagában is gyönyörű, de a kuchipudi által való megjelenítése egy újabb oldalát mutatja meg a szépségének.
Egyszer egy híres bharatnatyam táncos nagyon szépen fogalmazta meg a klasszikus művészetek szerepét. Azt mondta, hogy ezek a művészeti ágak egy nagyon vékony mezsgyén egyensúlyoznak. Próbálják spiritualitást, a mélységet fizikai formába önteni. Formába önteni az alaktalant, ötvözni a megjeleníthetetlent az anyaggal.
Már sokszor leírtam itt a blogban, hogy az igazi, tradícionális klasszikus indiai táncokban a spiritualitást nem lehet elvonatkoztatni a tánctól. Olyan egységet alkot a kettő, ami megbonthatatlan. Ha a kuchipudiból elvonjuk a spiritualitást, olyan, mintha a legfinomabb ételből elvonnánk a sót. Nem marad más, csak puszta mozdulat, és a varázslat elvész.
Ezért számomra a tánc mellett nagyon fontos a Sahaja jóga meditáció is, ami által a spiritualitást, a lélek örömét minden nap még intenzívebben meg tudom tapasztalni. Bővebben a www.meditacionk.blogspot.com vagy a www.jogameditacio.hu oldalon olvashatsz erről a meditációról, illetve ki is próbálhatod. A sahaja jóga meditáció által az ember kapcsolatba kerül a valódi énjével, és megtapasztalja a belső csöndet, amiről ez a vers, és ez a csodálatos darab szól.
A darab egy ukrán kucshipudi táncosnak, Lenalaxmi Shatokhinának a koreográfiája, aki maga is gyakorolja a Sahaja jóga meditációt és a darabot is egy sahaja jóga programot adta elő. A felvételen a háttérben lehet is látni Shri Mataji Nirmala Devinek, a sahaja jóga megalapítójának a fényképét. A táncos hölgy a híres kuchipudi mester, Guru Vempati Chinna Satyam (akinek a stílusát én is tanultam, és továbbadom) tanítványa volt, és éveken át tanult tőle Chennaiban, míg elérte a mesteri szintet. Lenalaxmi tanulmányait Shri Mataji, a sahaja jóga megalapítója szponzorálta, miután az ukrán hölgy előadott klasszikus indiai darabot a jelenlétében. Shri Mataji oyan tehetségesnek ítélte, hogy ösztöndíjat ajánlott neki.
A hölgy valóban nagyon gyönyörűen táncol. Ékes bizonyítéka annak, hogy nemcsak az indiaiak képesek saját klasszikus művészeteik tökéletes elsajátítására, hanem bizony a nyugati emberek is.
És most nézd meg a darabot az ukrán hölgy - bordó kosztümben táncol - és egyik tanítványának előadásában.
Ha szoktál szörfözni, böngészni a neten, akkor mostanában biztos Te is egyre több olyan oldallal, bejegyzéssel, cikkel, írással találkozol, amibe a fenti címet beleszőtték. Megtanulhatod azt, ahogy a nagyanyáink csinálták. Hogy mit? A szappanfőzést, kenyérsütést, kalácsdagasztást, hájas tészta készítését, gyógynövények használatát, sajtkészítést, soroljam még?
Csupa-csupa olyan dolog, ami a régi időkben, anyáról lányára, vagy nagyanyáról unokára szállt. Manapság ez a lánc igencsak hiányos. A modern, kényelmes kor eljövetelével ezek a dolgok valahogy nem öröklődtek tovább. De az emberekben van igény, sőt egyre növekvő igény, hogy az egyszerű, természetes, házias, otthon készített dolgok felé forduljanak. Maguk alkossák meg azokat, hogy aztán az egész család azt élvezhesse.
Mivel ez a sok értékes tudás nem öröklődött át a családon belül, így azok, akiket szenvedélyesen érdekelnek ezek a témák, kutatnak, keresnek, saját maguk is kísérleteznek, hogy ugyanabban a jóban részesülhessenek, mint eleink. És ezt a tudást meg is osztják weboldalakon, blogokon, videókban, leírásokban, tanfolyamokon, amikből Te is tanulhatsz. Csak meg kell találnod a megfelelő változatot, ami néha azért nem könnyű feladat a rengetegben. Nincs ott a nagymama segítő, vezető keze, aki a tudást készen átadja, és Neked csak magadba kell szívnod, ahogy a gyerekek azt nagyon könnyedén teszik. Így néha nehezen haladunk a céljaink felé. Feladjuk, abbahagyjuk, aztán megint belekezdünk, megint csináljuk, míg végül sikerül elérnünk a "tökéletes" eredményt, ami lehet, hogy mégsem lesz ugyanolyan, mint a nagyié.
A tanítás-tanulás évszázados hosszú láncolata a kuchipudiban is megvan a mesterek és tanítványok között. De szerencsére ez a tudás nem veszett el, csak folyton finomodott. A sok-sok évszázadon keresztül fejlesztett mozgásforma, a folyamatos hibázás-javítás-tökéletesítés folyamatában elérte azt a formát, amit a mesterek már úgy hagyományoztak a tanítványokra, hogy a tanítványoknak már "csak" magukba kellett szívniuk a tudást, nem kellett magukat a mozdulatokat megalkotniuk, "csupán" megtanulniuk, és tartalommal megtölteniük.
De ilyenkor is előfordulhat, hogy nem érezzük, hogy előttünk már sok gondos kéz egyengette az utat, és igazából a mi utunk már nem is annyira fárasztó. Mert annak, aki végigsétál az úton, már nem kell megépítenie, csupán végigmennie rajta.
Amikor az első olyan munkahelyemen kezdtem el dolgozni, ahol a munkatársak összetétele elég nemzetközi (osztrákok, franciák, németek, angolok, horvátok, magyarok) volt, egy nagyon érdekes dologra lettem figyelmes. Amikor egy átlagos magyar munkahelyen az ember reggel bemegy, köszönti a munkatársait. A nők általában köszönnek, míg a férfiak a hölgyeknek köszönnek, viszont egymással kezet fognak. Nos, ez a helyzet egy nemzetközi környezetben teljesen másképp néz ki, ugyanis ott a férfiak nemcsak egymással, de bizony a nőkkel is kezet ráznak minden reggel. Ez eleinte is furcsa volt számomra, és idővel sem nagyon tudtam hozzászokni, mindig idegen maradt számomra ez a mozdulat.
Persze ez a szokás igencsak összefügg azzal az irányzattal, hogy a nők és férfiak mindenben egyenjogúak, és egyenlő félként kell őket kezelni. Ez persze rendben is lenne, de ha megnézzük a kézfogás eredetét, az bizony igencsak jó pár száz évvel korábbra tekint vissza, amikor folyamatosak voltak a harcok és háborúk. A kézfogás egyfajta jelzés volt a háborúban járó férfiak között, hogy "békés szándékkal érkeztem, nincs nálam fegyver". Én bizony ebben a mozdulatban mindig valahol ezt a férfias vonulatot érzem, mintha egy kicsit mindig harcos férfivá kellene válnom.
Sok ilyen kis apró példa, de bizony nagy példa is van még, ami biztos Neked is eszedbe jut, ha kicsit elgondolkozol a női és férfi szerepeken, ami egy kissé férfit akar csinálni a nőből, vagy akár fordítva, nőt a férfiből. A nők és férfiak egyenlők, de nem egyformák, és mindkettőnek az a szépsége, ha ki tud teljesedni a szerepeiben - legyen az karrier, családi szerep, hobbi vagy bármi más - a saját jellegzetességei szerint. Nem jó az, ha a nőből férfi lesz, a férfiból pedig nő, akár külsőleg, akár belsőleg.
A kuchipudiban is megnyilvánul mindkét erő, a női és férfi is, az előbbit a Lasya, míg az utóbbit a Tandava leírással illetik. Ez pedig nemcsak a karakterek eltáncolására vonatkozik, hogy a táncos férfit, vagy nőt táncol, de bizony a mozdulatokra is. A lábak kifejezetten dinamikus, erőteljes mozgást végeznek, amihez bizony kell az erő, ugyanakkor a felső test viszont mindig megtartja kecses mozgását, a kezek, karok, szem és arcjáték nagyon finom mozgást igényel. Ha a kettő felborul, vagyis a lábakból elveszik az erő, a felsőtest, arcjáték finomsága elveszik és darabos lesz, akkor bizony a néző számára is elvész a varázs, és nem igazán tudja, hová tenni amit lát.
Ezért a kuchipudi nagyon segít abban, hogy a táncos megtalálja az egyensúlyt, hogy megtalálja, felfedezze a benne rejlő nőiességet, és a kifejezéshez szükséges erőt is, mert ahhoz, hogy kifelé egyensúlyt tudjunk sugározni, először belül kell helyükre tenni a dolgokat, hogy a nőiesség és férfiasság a megfelelő helyen és módon tudjon megnyilvánulni.
Imádom az angol sorozatokat! A fenti cím utalhatna akár egyetlen sorozatra is, de a címszereplők igazából három angol sorozat főszereplői. Ezek pedig "Doc Martin", "Poirot", és a "Csengetett Mylord?". Ezek a kedvenc angol sorozataim, és felváltva szoktam őket nézni. Eddig még nem sikerült megunnom őket, pedig vannak olyan részek, amiket már jó párszor láttam. Ezeket a sorozatokat szinte mindig angolul nézem, és így két legyet ütök egy csapásra, mert imádom magát az angol nyelvet, és így gyakorolhatom is, valamint egyúttal remekül szórakozom.
Mindegyik sorozatnak megvan a maga vonzereje. Ha szereted a jó krimiket, ajánlom a "Poirot", ha egy kis angol humorra vágysz az 1920-as évekből, a "Csengetett Mylord?" a Te sorozatod, ha pedig inkább az "orvosos sorozatok" jönnek be Neked, szintén egy kis angol humorral fűszerezve, akkor a "Doc Martin" való Neked.
Nálam, most éppen "Doc Martin" van soron, az "érzéketlen" orvos, aki bár kiválóan ért a szakmájához, rosszul lesz, ha vért lát, állandóan halat eszik, és egyáltalán nem törődik vele, mit gondolnak róla az emberek. A "kis vér problémája" miatt egy gyönyörű tengerparti faluban lesz háziorvos, ahol elkezdődik "küzdelmes élete" a falusiakkal. Doc Martin olyan orvos, akit a páciensei nem igazán érdekelnek, csak a betegségeik. Még a betegek nevét sem képes megtanulni, és csak minimális kommunikációra szorítkozik velük. Az, hogy mit éreznek egyáltalán nem érdekli, igazi tuskó orvos, akibe nem sok empátia szorult, és nem igazán találja el, melyik szituációban, hogy kellene viselkedni, amiből viszont sok mulatságos szituáció kerekedik a néző nagy örömére.
A Doc Martint alakító színész kiválóan játsza a "tuskó orvost", én pedig mindig csodáltam azokat a színészeket, akik ilyen hihetően és jól meg tudnak formálni egy karaktert. Egy olyan jellemet, ami a színész valódi énjétől igazából teljesen idegen. Megnéztem a sorozat néhány werkfilmjét, valamint az orvost alakító színésszel néhány interjút, ahol részletesen elmondja, hogy milyen tulajdonságai vannak az orvosnak, és hogy ő ezt hogyan igyekszik megformálni, illetve, hogy hány olyan tulajdonsága van a karakternek, ami benne egyáltalán nincs meg. Mégis nagyszerű az alakítása, kiválóan el tudja játszani az orvos negatív tulajdonságait is.
A kiváló színészi játék a kuchipudiban is nagy hangsúllyal bír. Bár a kuchipudiban nincsenek dialógusok és monológok, mégis, a táncosnak képesnek kell lennie teljesen az általa megformált karakter bőrébe bújni. Itt a mozdulatoknak,a testbeszédnek, de főleg a szem és arcjátéknak van nagyon nagy jelentősége, mert ezeknek a színészi eszközöknek kell pótolniuk a beszédet.
Azt mondják, ritka az olyan kiváló táncos, akiben mindkettő, a kiváló tánctechnikai tudás, és ugyanakkor a színészi képesség, főleg az arcjáték kifejező ereje is maradéktalanul megvan. Ha ilyen táncos előadását láthatjuk, erőfeszítés nélkül képesek vagyunk követni a történetet, és az előadás teljesen elvarázsol. Az alábbi darabot egy ilyen kiváló táncos, Yamini Reddy tolmácsolásában láthatjuk. A darabban a hősnő, Krishnát, a tehénpásztor istent hívogatja mozdulataival és arcjátékával, amely játék nem szorul további magyarázatra, csupán élvezzük az előadást!
Az előző bejegyzés egy olyan fontos dologról szólt, amely nélkül az ember nem nagyon tud sem tanítvánnyá sem mesterré válni. De ezen kívül van még egy még egy másik dolog, amely nélkül az ember nem képes eredményeket elérni és nem válhat mesterré.
Erről a dologról bizony sok sikeres ember mondja, hogy enélkül nem lett volna képes elérni a céljait, és én is azt látom, ha ez a dolog általában meglenne az emberekben, bizony rengetegen tolonganának az óráimon. De nincs azon mit csodálkozni, hogy az emberekből hiányzik ez a fontos dolog, ami nem más, mint az elkötelezettség.
Minden nap újdonságok, új termékek, új élmények, újabb divatok várnak ránk, amire hamar rá lehet és kell is unni. Minél rövidebb ideig használod a vadiúj telefonod, hordod a ruhád, cipőd, táskád annál jobb, mert úgy is jön az legújabb trend, és már dobhatod is el az ódivatú cuccaidat. Folyamatosan kell, hogy az újdonságok bombázzanak, mert folyamatos izgalomban kell élni, amit csak a folytonos változás adhat meg, és ami tegnap még az újdonság varázsával hatott, az mára már elavult.
De mivel állandóan ilyen ingerek érnek minket a külvilágból, amikor valóban fontos dolgokról van szó, bizony sokszor van, hogy nem tudjuk magunkat elkötelezni, és inkább a váltás mellett döntünk ilyenkor is. Hiányzik a kitartás, az erő, hogy vegyük az akadályokat, tanuljunk, haladjunk előre az úton és megvalósítsuk az álmainkat, legyen az csak annyi, hogy rendszeresen mozogjunk, egészségesebben éljünk, vagy sajátítsuk el egyik lépést a másik után egy kuchipudi órán, hogy végül egy gyönyörű darabot mutathassunk be a közönségnek.
Egyszer olvastam egy idézetet valakitől: "Ha megcélzod a semmit, akkor el is éred". De ha nem kötelezzük el magunkat a céljaink mellett, és követjük azokat kitartóan, akkor szintén a nagy semmiben fogunk landolni. Mert a sikerhez vezető út, bizony sokszor göröngyös, tele van szakadékokkal és buktatókkal, amelyek sokszor arra késztetik az embert, hogy inkább heveredjen le az út mellett egy fa árnyékában, és ne fárassza magát az úttal, mert egyszerűbb semmit sem csinálni.
Viszont ha elkötelezzük magunkat és csak a célon tartjuk a szemünket, akkor bátran szállunk szembe az akadályokkal, mert a cél fontossága mellett eltörpül minden más. Ha van bennünk alázat, hogy elfogadjuk a nehézségeket, és elkötelezettség, hogy legyőzzük azokat, bármilyen nagyok is legyenek, akkor semmi sem tarthat vissza minket a sikertől.
Kívánom Neked az Új Évre, hogy a fent említett két fontos tulajdonság ereje ki tudjon bontakozni benned, és így 2013 a vágyaid sikeres megvalósulásának éve legyen!
