Az orvos, a magándetektív és a személyzet

 .

Imádom az angol sorozatokat! A fenti cím utalhatna akár egyetlen sorozatra is, de a címszereplők igazából három angol sorozat főszereplői. Ezek pedig "Doc Martin", "Poirot", és a "Csengetett Mylord?". Ezek a kedvenc angol sorozataim, és felváltva szoktam őket nézni. Eddig még nem sikerült megunnom őket, pedig vannak olyan részek, amiket már jó párszor láttam. Ezeket a sorozatokat szinte mindig angolul nézem, és így két legyet ütök egy csapásra, mert imádom magát az angol nyelvet, és így gyakorolhatom is, valamint egyúttal remekül szórakozom.

Mindegyik sorozatnak megvan a maga vonzereje. Ha szereted a jó krimiket, ajánlom a "Poirot", ha egy kis angol humorra vágysz az 1920-as évekből, a "Csengetett Mylord?" a Te sorozatod, ha pedig inkább az "orvosos sorozatok" jönnek be Neked, szintén egy kis angol humorral fűszerezve, akkor a "Doc Martin" való Neked.

Nálam, most éppen "Doc Martin" van soron, az "érzéketlen" orvos, aki bár kiválóan ért a szakmájához, rosszul lesz, ha vért lát, állandóan halat eszik, és egyáltalán nem törődik vele, mit gondolnak róla az emberek. A "kis vér problémája" miatt egy gyönyörű tengerparti faluban lesz háziorvos, ahol elkezdődik "küzdelmes élete" a falusiakkal. Doc Martin olyan orvos, akit a páciensei nem igazán érdekelnek, csak a betegségeik. Még a betegek nevét sem képes megtanulni, és csak minimális kommunikációra szorítkozik velük. Az, hogy mit éreznek egyáltalán nem érdekli, igazi tuskó orvos, akibe nem sok empátia szorult, és nem igazán találja el, melyik szituációban, hogy kellene viselkedni,  amiből viszont sok mulatságos szituáció kerekedik a néző nagy örömére.

A Doc Martint alakító színész kiválóan játsza a "tuskó orvost", én pedig mindig csodáltam azokat a színészeket, akik ilyen hihetően és jól meg tudnak formálni egy karaktert. Egy olyan jellemet, ami a színész valódi énjétől igazából teljesen idegen. Megnéztem a sorozat néhány werkfilmjét, valamint az orvost alakító színésszel néhány interjút, ahol részletesen elmondja, hogy milyen tulajdonságai vannak az orvosnak, és hogy ő ezt hogyan igyekszik megformálni, illetve, hogy hány olyan tulajdonsága van a karakternek, ami benne egyáltalán nincs meg. Mégis nagyszerű az alakítása, kiválóan el tudja játszani az orvos negatív tulajdonságait is.

A kiváló színészi játék a kuchipudiban is nagy hangsúllyal bír. Bár a kuchipudiban nincsenek dialógusok és monológok, mégis, a táncosnak képesnek kell lennie teljesen az általa megformált karakter bőrébe bújni. Itt a mozdulatoknak,a testbeszédnek, de főleg a szem és arcjátéknak van nagyon nagy jelentősége, mert ezeknek a színészi eszközöknek kell pótolniuk a beszédet.

Azt mondják, ritka az olyan kiváló táncos, akiben mindkettő, a kiváló tánctechnikai tudás, és ugyanakkor a színészi képesség, főleg az arcjáték kifejező ereje is maradéktalanul megvan. Ha ilyen táncos előadását láthatjuk, erőfeszítés nélkül képesek vagyunk követni a történetet, és az előadás teljesen elvarázsol. Az alábbi darabot egy ilyen kiváló táncos, Yamini Reddy tolmácsolásában láthatjuk. A darabban a hősnő, Krishnát, a tehénpásztor istent hívogatja mozdulataival és arcjátékával, amely játék nem szorul további magyarázatra, csupán élvezzük az előadást!

Üdv:
Zsuzsa









.

Sikered másik kulcsa

 .

 Az előző bejegyzés egy olyan fontos dologról szólt, amely nélkül az ember nem nagyon tud sem tanítvánnyá sem mesterré válni. De ezen kívül van még egy még egy másik dolog, amely nélkül az ember nem képes eredményeket elérni és nem válhat mesterré.

Erről a dologról bizony sok sikeres ember mondja, hogy enélkül nem lett volna képes elérni a céljait, és én is azt látom, ha ez a dolog általában meglenne az emberekben, bizony rengetegen tolonganának az óráimon. De nincs azon mit csodálkozni, hogy az emberekből hiányzik ez a fontos dolog, ami nem más, mint az elkötelezettség. 

Minden nap újdonságok, új termékek, új élmények, újabb divatok várnak ránk, amire hamar rá lehet és kell is unni. Minél rövidebb ideig használod a vadiúj telefonod, hordod a ruhád, cipőd, táskád annál jobb, mert úgy is jön az legújabb trend, és már dobhatod is el az ódivatú cuccaidat. Folyamatosan kell, hogy az újdonságok bombázzanak, mert folyamatos izgalomban kell élni, amit csak a folytonos változás adhat meg, és ami tegnap még az újdonság varázsával hatott, az mára már elavult.

De mivel állandóan ilyen ingerek érnek minket a külvilágból, amikor valóban fontos dolgokról van szó, bizony sokszor van, hogy nem tudjuk magunkat elkötelezni, és inkább a váltás mellett döntünk ilyenkor is. Hiányzik a kitartás, az erő, hogy vegyük az akadályokat, tanuljunk, haladjunk előre az úton és megvalósítsuk az álmainkat, legyen az csak annyi, hogy rendszeresen mozogjunk, egészségesebben éljünk, vagy sajátítsuk el egyik lépést a másik után egy kuchipudi órán, hogy végül egy gyönyörű darabot mutathassunk  be a közönségnek.

Egyszer olvastam egy idézetet valakitől: "Ha megcélzod a semmit, akkor el is éred". De ha nem kötelezzük el magunkat a céljaink mellett, és követjük azokat kitartóan, akkor  szintén a nagy semmiben fogunk landolni. Mert a sikerhez vezető út, bizony sokszor göröngyös, tele van szakadékokkal és buktatókkal, amelyek sokszor arra késztetik az embert, hogy inkább heveredjen le az út mellett egy fa árnyékában, és ne fárassza magát az úttal, mert egyszerűbb semmit sem csinálni.

Viszont ha elkötelezzük magunkat és csak a célon tartjuk a szemünket, akkor bátran szállunk szembe az akadályokkal, mert a cél fontossága mellett eltörpül minden más. Ha van bennünk alázat, hogy elfogadjuk a nehézségeket, és elkötelezettség, hogy legyőzzük azokat, bármilyen nagyok is legyenek, akkor semmi sem tarthat vissza minket a sikertől.

Kívánom Neked az Új Évre, hogy a fent említett két fontos tulajdonság ereje ki tudjon bontakozni benned, és így 2013 a vágyaid sikeres megvalósulásának éve legyen!


Üdv:
Zsuzsa









.

Mesterek tesztje

.

A klasszikus indiai táncokat nem könnyű elsajátítani, nem csak azért, mert maga a tánc összetett és bonyolult, hanem, mert a tudást sem adják könnyen az indiai guruk. A tanítványnak bizonyítania kell tanulása folyamán, hogy érdemes arra, hogy a guru az idejét, figyelmét és energiáját fordítsa rá. Mielőtt egy guru elfogadja tanítványát, bizony sokszor teszteli, hogy érdemes-e a arra, hogy tanítvánnyá fogadja. 

Kisebb-nagyobb próbatételek elé állítja, várakoztatja és teszteli, hogy mennyi benne a kitartás. Ha végül úgy dönt, hogy elfogadja tanítványnak, ezután következik a tanítvány egójának a tesztje. Ez pedig abban nyilvánul meg, hogy a tanítványnak meg kell érintenie a guru lábát, illetve le kell borulnia a mester, vagy ha nem is a mester, de valamelyik istenség szobra előtt, ezzel is jelképezve, hogy képes feladni az egóját, alázatos, kész arra, hogy befogadja, amit a mester át akar adni neki.

Ez bizony itt a nyugati kultúrában, ahol mindenki elég fejlett én-tudattal rendelkezik, elég nehéz elképzelni és elfogadni. Sokan gondolják azt, hogy ugyan már, a másik is csak egy ember, miért kellene vele szemben alázatosnak lennem, nemhogy leborulnom. De az alázat nem azt jelenti, hogy az ember feladja az önbecsülését és az önmaga iránti tiszteletet. Az alázat nem egyenlő a megalázkodással. Csak az az ember tud másokat tisztelni, aki önmagát is tiszteli, és elég bölcs ahhoz, hogy belássa, az alázat sok mindentől képes megvédeni.

Mindenki került már bizony kényelmetlen helyzetbe az egója miatt, amiért később fogta a fejét, hogy bizony, ha nem engedte volna az egóját előtérbe nyomulni, akkor nem sértette volna meg a másikat, nem csinált volna bolondot magából, stb. Bizony, az alázat képes megakadályozni, hogy kellemetlen szituációkba keveredjünk, vagy segít abban, hogy problémákat úgy tudjunk megoldani, hogy közben a méltóságunk ne szenvedjen csorbát. 

De az alázatnak van egy másik hasznos oldala is. Ha nem támaszkodnánk a bennünk lévő alázatra, bizony nehezen tudnánk megtanulni bármit is. Hiszen, ha valakitől el akarunk sajátítani valamit, vagy hagyni, hogy az illető rávilágítson valami hibánkra a tanulásunk során, akkor el kell fogadnunk, hogy az az illető bizony jobban tud nálunk valamit, és ez bizony egó úrnak fájhat. És csak akkor lehetünk sikeres tanítványok, ha elfogadjuk, hogy nem vagyunk tökéletesek, és van még mit tanulnunk, és ezt csak az alázat befogadása által tudjuk megtenni.

Az ember csak úgy tud tanítványból mesterré válni, ha ő is végigmegy a tanítvány útján, vagyis gyakorolja az alázatot, megtapasztalja a tanítás útvesztőit, hogy aztán mikor mesterré vált, ő mutathassa másoknak a mesterré válás útját, mert csak az, aki végigment az úton, képes másoknak megmutatni a helyes ösvényt.

De a mesterré váláshoz nemcsak az alázatra, hanem még egy nagyon fontos összetevőre szükség van. Hogy mi az? Azt majd a következő bejegyzésből megtudhatod...

Üdv:

Zsuzsa

.

Nescafét vagy hagyományos kávét?

.

Szereted a kávét? És szoktál kávézni? És ha igen, akkor hogyan? Szereted a régi, hagyományos kis kotyogós kávéfőzőn lefőzni a kávét, és hagyni, hogy a konyhát betöltse a finom kávéillat? Netán Te vagy az is, aki az általad gondosan kiválasztott kávéfajtát otthon megőrli, hogy a legfinomabb kávét ihasd? És aztán lassan, élvezettel elkortyolgatod a családod vagy egy jó könyv társaságában.

Vagy nincs ilyesmire időd, energiád, mert folyton rohansz és örülsz, hogy a nescafédat el tudod készíteni, és meginni mielőtt belecsapnál az elvégzendő dolgok garmadába? Már az is sikernek számít, hogy egy kis koffeint magadhoz tudtál venni, hogy elég lendületed legyen a tennivalók kivitelezéséhez?

Bevallom én az előbbi csoporthoz tartozom, és igyekszem megadni a módját a kávézásnak, de ezt inkább csak a nyugodt hétvégeken tudom megtenni. Nem azért iszom a kávét, hogy pörögjek, hanem az íze élvezetéért, de ahhoz, hogy kellő hangulatban tudjam elfogyasztani a kávét, bizony kényelem kell és idő, nem lehet sietni, meg kell adni a módját. Ezért is örülök, hogy most kaptunk ajándékba egy igazi, kis kézi kávédarálót, így innentől tökéletes lesz a "kávéfőzési ceremónia". A frissen darált kávé zamatos illata már önmagában felvillanyozza az embert. Ami utána következik, már csak hab a kávén.

De bizony a mai világ egyre inkább abba az irányba tereli az embert, hogy ne csak instant kávét igyon, de instant életet is éljen. Mindent a lehető leghamarabb el kell érni, és nem baj, ha az a dolog az eredetire már csak külsőségeiben hasonlít, és nem sok tartalom van mögötte, a lényeg, hogy hamar megkaptuk! Így az ember nemcsak a kávékészítés ceremóniájának élvezetét veszti el, de nem tudja, és nem is nagyon akarja a kitűzött célok felé vezető sokszor hosszú utat követni, és meglátni az utat szegélyező sok-sok szépséget és élvezni az út megtételét, hanem egyszerűen csak oda akar érni, hogy megkapja vágyai tárgyát. Pedig bizony sokszor az elért cél előtt megtett erőfeszítés az, ami az elért célt számunkra értékessé és élvezetessé teszi. 

Bizony a kucsipudival is így van. Amíg az ember a színpadon állhat, hogy egy gyönyörű darabot a legmélyebb kifinomultsággal és a szemet gyönyörködtető ruhában és ékszerekben előadjon, addig hosszú az út, de élvezetes, ha az ember megtanulja értékelni és élvezni, ahogy egyre bonyolultabb lépéseket tud elsajátítani és egyre több mozdulatot tud gyönyörűen bemutatni. Nemcsak az előadásban, de minden gyakorlásban és mozdulatban örömét leli! És így a végeredmény már csak hab lesz a kávén!

Ne feledd, bármit is céloztál meg, próbáld meg az odavezető utat is élvezni, és meglátod, hogy a végeredmény sokkal felemelőbb lesz!

Üdv:

Zsuzsa

.

Örömteli, fényes Diwalit kívánok Neked

 .

Most már egyre rövidebbek a nappalok és egyre hosszabbak az éjszakák, és ez az időszak az, amikor Indiában a Diwalit, a fény ünnepét megülik. Ezen az estén minden otthonban mécseseket, lámpásokat gyújtanak, amelyek  beragyogják az éjszaka sötétjét, hogy fényükkel jólétet, gazdagságot, jószerencsét és kedvezőséget hozzanak a ház minden lakójának.

 

Ez az ünnep India néhány államában nemcsak a fény ünnepe, de az Új Év kezdetét is jelenti. Így én is kívánom Neked, hogy az elkövetkező időszak, Új Év meghozza Neked mindazt a jólétet és kedvezőséget, amely örömére a Diwali fényei meggyúlnak Indiában.

Örömteli és fényes Diwalit kívánok Neked!


Üdv:

Zsuzsa











.

Isteni, égi táncosnők

 .

Az indiai mitológia szerint ők az apsarák, akik gyönyörű, fiatal és kecses hölgyek. Az égi, isteni királyság urának udvarában élnek, és sokan közülük az udvari zenészekhez mentek feleségül.

És hogy hogyan táncolnak az égi királyság udvarának táncosnői?

Olyan gyönyörűen, hogy azt leírni nem lehet, azt látni kell, amit az alábbi videó segítségével meg is tehetsz.

 

A koreográfia címe: apsarák.
A táncosnők valóban az égi udvart hozzák el a földre kecsességükkel, varázslatukkal, dinamikusságukkal és szépségükkel. Ha az égben táncra perdülnek az apsarák, és láthatnád őket, akkor bizonyára ilyen élményben lenne részed.  

Üdv:

Zsuzsa















.

Sok eltelt, egy kevés van még

.

Történt már veled olyan, hogy valamivel már nagyon sokat foglalkoztál, nagyon sok időt fordítottál rá, és mégis úgy érezted, hogy az egész csak időpocsékolás, és már azon gondolkoztál, hogy feladod a dolgot. Vagy esetleg olyan régóta vagy benne egy nehéz szituációban, hogy azt hiszed, sohasem látod meg az alagút végén a fényt? Akkor a következő indiai népmese Neked szól.

Egy táncelőadás történetén keresztül mondja el, hogy az emberek a türelmük és kitartásuk próbatételét hogyan élik meg, hogyan reagálnak rá. Kiből a jót, kiből a rosszat hozza elő, van akinek segít abban, hogy fejlődjön, jobb emberré váljon, van akinek nem.

A történet egy táncos társulatról, egy táncelőadásról és a sokféle nézőközönségről szól. Egy táncos rengeteg munkát fektet egy szép előadásba, de van, hogy az előadás közben elfárad, és bizony erőt kell merítenie akár magából, akár másból, hogy az előadást méltóképpen tudja befejezni, és a közönségnek örömet tudjon szerezni.

Nem lehet, hogy a rengeteg befektetett munka, energia, idő kárba vesszen, és pont  beteljesülésének küszöbén foszoljon szerte az álom. Bizony sokszor van, hogy a legutolsó lépések megtétele a legnehezebb. De aki megteszi ezeket, az elnyeri méltó jutalmát, és ezzel másoknak is erőt adhat, hogy ők is beteljesítsék álmaikat.  És most következzen a mese:

Sok eltelt, egy kevés van még (Gudzsaráti népmese)

Egyszer történt Indiában, Gudzsarát királyságban, hogy a fővárosba táncos-énekes társulat érkezett. A társaság egyik táncosnője messze földön híres volt szépségéről és tehetségéről.Gudzsarát királya üzent a táncmesternek, hogy ő maga is személyesen látni kívánja az ünnepséget. Az üzenettől az egész társulat nagyon izgatott lett: a király megtiszteli jelenlétével az estét! Lázasan folytak az előkészületek.Az ünnepi esemény estéjén meg is érkezett a hatalmas táncsátorba a király és a királynő, és elfoglalták ülőhelyüket. A testőrök a közelben vigyázták minden mozdulatukat. Nagy tömeg verődött össze, a közönség majd kinyomta a sátor oldalát.

Ült a nézők közt egy vándor remete is. Az emberek mosolyogva mutogattak felé: mi keresnivalója lehet egy táncesten egy vándor remetének?
Folyt a tánc. A híres és szépséges táncosnőnek annyit kellett táncolnia, hogy a végére már alig bírta, teljesen kifulladt. A táncmester a függöny mögül biztatta. Még egy tudós, költői nyelven írott kis versecskét is elszavalt neki, hogy új erőre kapjon:

Sok eltelt, egy kevés van még,
tarts ki, s dolgodat szépen tedd!
Ne add fel, szedd össze erőd:
fényes jövő áll előtted!

Eme lelkesítő versecskétől a táncosnőt mintha kicserélték volna, frissen, mosolyogva folytatta gyönyörű táncát. El is nyerte a király és a királynő tetszését. A közönség is lelkesen tapsolt. Befejeződött a táncest.

A táncmester fogta az adománygyűjtő tálat, és körbe járt. Az emberek beledobtak annyi pénzt, amennyit jónak láttak. De akkor furcsa dolog történt.

A nézők között ült egy kereskedő, a fiával együtt. A fiú előkapott egy kést az övéből, hirtelen lenyisszantott egy fürtöt az apja hajából, és azt dobta a tálba. Amint ez megtörtént, a kereskedő felpattant, és boldog mosollyal táncra perdült. A táncmester sehogyan sem értette a dolgot. Hordta tovább körbe-körbe a tálat. Ahogy odaért a vándor remetéhez, az leakasztotta nyakából a rózsafüzért, és azt adta adományként. Aztán odaért a fiatal királyfihoz: az drágakövekkel kirakott arany fülbevalóját nyújtotta át neki.

Mikor a király következett, kíváncsian kérdezte a táncmestert:

- Ki fia-borja ad hajtincset adományként?

A táncmester rámutatott a kereskedő fiára. Odahívatták a fiút.

- Miféle furcsaság ez, hogy hajtincset adsz adományként? - kérdezte a király.

A fiú válaszolt:

- Királyom! Én tanulatlan vagyok, írni-olvasni sem tudok. Apám gazdag, de nem taníttatott. Mikor a táncmester egy tudós verssel biztatta a táncosnőt, én abból bizony egy szót sem értettem: nem olvastam én soha életemben verset. Nagyon felmérgesedtem, és dühömben lenyisszantottam apám egy hajfürtjét.

- De hát, felség! A fiú apja még örömtáncot is járt! - kiáltott fel éretlenül a táncmester.

Odahozták a kereskedőt, aki így válaszolt a király kérdésére:

- Bevallom, és szánom-bánom a bűnömet: nem taníttattam a fiamat, buta maradt, mint a tök. De elvághatta volna a torkomat is azzal a késsel. Megúsztam: ezért jártam örömtáncot.

- Ó, értjük már! - kiáltott fel a király és a királynő. - De ki adta ezt a rózsafüzért ajándékba?

Előállt a vándor remete.

- Le vagyok kötelezve a táncmesternek - kezdte. - Azt mondta a versben a táncosnőnek, hogy "egy kevés van még", meg "fényes jövő áll előtted". Úgy éreztem, nem is neki, hanem nekem mondja. Gyerekkorom óta lemondásban, szegénységben élem a vándor remeték életét. Van még egy kevés az életemből. Megtapasztaltam a lemondás világát, miért ne tapasztalhatnám meg az örömök világát is? Hátha viszem még valamire! A rózsafüzérre nincs már szükségem, ezért adtam adományként.

- Ó, értjük már! - kiáltott fel a király és a királynő. - De ez az arany fülbevaló mintha a fiamé lenne, a királyfié! Hát ő is köztünk van?

- Igen, felséges apám! Itt vagyok! - ugrott oda a királyfi. - Itt ültem mögötted egy kevéssel. Azért adtam oda a drágaköves fülbevalómat, mert én is nagyon hálás vagyok a táncmesternek a versért. Nekem is felnyitotta a szemem.

- Neked is felnyitotta a szemed, fiam? - szólt a király csodálkozva. - Miért, be volt csukva?

- Igen, be volt csukva hosszú időn át - válaszolt a királyfi könnyes szemmel. A király és a királynő döbbenten figyelték, ahogy a királyfi leborul a lábuk elé. Halk szipogása lassan keserves sírásba ment át. A táncmester most már aztán semmit nem értett. A királyfi összeszedte magát, és felpillantott a királyra:

- Atyám, bocsáss meg nekem! Összeesküvést szerveztem ellened, meg akartalak gyilkolni.

- Mit beszélsz, kisfiam? - dadogta a királynő.

- Az igazat, anyám - válaszolta a királyfi a királynőre függesztett tekintettel. - Hosszú ideje azért imádkozom, bárcsak meghalna apám, és én ülhetnék végre a trónra. Az istenek nem hallgatták meg a kérésemet. A végén elhatároztam, hogy a kezembe veszem az ügyet, és magam végzek a királlyal. De mikor a táncmester azt mondta a táncosnőnek, hogy "tarts ki, s dolgodat szépen tedd!" meg "sok eltelt, egy kevés van még", úgy éreztem, egyenesen hozzám szól. Ha ennyi időt tudtam várni a trónra, egy keveset még igazán tudok várni! Úgyis az enyém lesz egyszer. Miért követnék el ilyen meggondolatlanságot? A táncmester verse megmentett az apagyilkosság rettenetes bűnétől!

A király és a királynő a táncmester csodatevő versén ámuldoztak. A király fele királyságát akarta odaadni a táncmesternek, de az így szólt:

- Felséges királyom! Nem vagyok én erre méltó. Nem bölcsességem eredménye ez a vers, csak a dolgok furcsa összjátéka okozta a csodákat.

A király és a királynő ezen aztán még jobban elcsodálkoztak. A király hatalmas évjáradékot rendelt ki a tánccsoportnak, amiből messze földön híres előadásokat rendeztek hosszú-hosszú éveken át.

Forrás: terebess.hu

Üdv:

Zsuzsa

.