.
A kuchipudiban a többi indiai táncfajtához hasonlóan sokféle stílus van. Az adott táncfajtának megvannak a tipikus jellemzői, amelyek a többi tánctípustól jól megkülönböztetik, de a finomságok, apróságok, jellegzetes lépések, már az adott stílustól, iskolától, gurutól (mestertől) függnek.
Már huzamosabb ideje tanultam ezt a stílust, amikor elkezdtem tudni megkülönböztetni ezeket a stílusjegyeket. Egy élő előadást nézve, a táncos előadását, stílusát kifejezetten dinamikusnak, varázslatosnak találtam. (Nagyon megtetszett ez a stílus és szerettem volna elmélyedni benne. Ez az álmom valóra is vált, amikor
tanulmányútra mentem Indiába, a Shri P.K Salve Akadémiára.)
Kiderült, hogy az elődásban látott táncos
Guru Vempati Chinna Satyam tanítványa volt, aki a mai kuchipudi egyik legnagyobb élő alakja, bár már elmúlt 80 éves. Találtam róla egy rövid leírást, illetve interjút a Lokvani weboldalán, aminek összefoglalását/fordítását alább olvashatod:
Guru Vempati Chinna Satyamot gyakran úgy jellemzik mint a mestert, akinek az a küldetése, hogy terjessze a kuchipudit, a hagyományt, amibe beleszületett. Kuchipudi faluban, táncos családban született, így a tánc gyerekorrától beleivódott. Ahogy ennek a táncnak a finomságait elsajátította mesterétől, Vedantam Lakshmi Narayana Sastry-tól, szerette volna, ha ez a hatalmas örökség az egész világot bejárja.
18 éves korában elhagyta szülőfaluját, és mivel nem volt pénze, gyalog ment el Madraszba, a művészetek Mekkájába, ahol egy évig intenzív oktatásban részesült unokatestvérétől, aki az akkori filmvilág neves tánckoreográfusa volt. Ezek után megalapította a madraszi Kuchipudi Művészeti Akadémiát, és belekezdett önálló táncdrámáinak megalkotásába.
1971-ben a tengerentúlra utazott, Londonba és Frranciaországba, majd Dél-Amerikába, majd vissza az Indiai Fesztiválra. Innentől kezdve előadások végtelen sorát adta a világ minden táján, ahol is karizmatikus koreográfiáit és sziporkázó stílusát kitörő lelkesedéssel és igen nagy elismeréssel fogadták. Számtalan díjat és címet kapott nemcsak Indiában, de a világ több pontján is.
Következzenek az interjú részletek:
L: Önt a modern kuchipudi atyjának tartják. Új formát és elismert helyet adott neki a klasszikus táncok között. Mi motiválta arra, hogy ezt tegye?
VCS: Semmi újat nem tettem. A mesterem volt az, aki úgy érezte, hogyha a kuchipudit el akarjuk terjeszteni, akkor abba a nőket is bele kell vonni, és szóló előadásokat is kell tartani. Amit bemutattam, az csupán az, amit a mesteremtől tanultam; az autentikus kuchipudival ismertettem meg a világot.
L: Meglepve hallom ezt, hiszen az Ön stílusa sokkal inkább klasszikus, mint a korábban látottak.
VCS: A múlt évszázad folyamán a Yaksahagana (zenés tánc-dráma –
a ford.) nagy befolyással bírt a kuchipudira, ami bizonyos mértékig megfosztotta az autentikusságától. A gurum által inspirálva képes voltam visszahozni az eredeti formát, amely nagy elismerést szerzett a klasszikus tánc világában. Minden, amit csinálok az a Natya Shastrából (ősi indiai irat a művészetekről –
a ford.) ered.
L: Rengeteg táncdrámát alkotott, amely elvarázsolta a nézőket. Le tudná írni ezen mesterdarabok megalkotásának folyamatát? Van kedvenc darabja?
VCS: Először az ötlet születik meg. Aztán utánanézek a könyvekben, szakértőket keresek fel, hogy teljesen megértsem a történetet. Aztán jön a munka a zenészekkel a zene megkomponáláshoz. Szeretek nagy figyelmet fordítani a kosztümökre. Amikor egy darab elkészül és bemutatjuk, figyelek a nézők visszhangjára és folyamatosan próbálok javítani a munkán.
Az összes drámám közül, azt hiszem a Harvilasamot élveztem a legjobban.
L: Mit jelent jó táncosnak lenni? A mai elfoglalt világban van ideje a tanítványainak a táncra?
VCS: Az emberben meg kell legyen a művészet iránti szenvedély és odaadás. Idő van. Akinek ez a szenvedélye, az megtalálja rá az időt. El kell sajátítani a technikát és aztán jól begyakorolni. Olvasni kell a Natya Shastrát. A zene és a nyelv ismerete is nagyon fontos. Ezt nem lehet a pénzért csinálni.
Egyszer meghívtak bennünket B. Nagi Reddy otthonába. Úgy volt, hogy Kamala Laksmanan (ma már Kamala Narayanan) este 7 órakor tart előadást. Már 10 óra volt és még mindig nem jelent meg, de senki sem mozdult. Nem rá vártak, hanem a művészetére. Ez az a hatás, amit a táncosnak meg kell teremtenie.
L: Nyugodt afelől, hogy a kincs, amit létrehozott, biztonságban van?
VCS: Természetesen. A művészet sohasem hal meg. Csak az ember.
L: Köszönöm az idejét.
VCS: Köszönöm.
A riporter még az interjú végén hozzáfűzte, hogy amikor elment, megértette, hogy ezt az embert miért tisztelik olyan nagyon. Amikor elnézést kért a mestertől, hogy elrabolta az idejét, és miatta csak később ehetett, akkor azonnal azt válaszolta: „Sokkal inkább beszélek a művészetről egy érdeklődőnek, mint hogy egyek.” A mester odaadása, szenvedélye a művészet iránt, valamint elkötelezettsége a küldetése felé teszik őt naggyá.
Az eredeti angol nyelvű cikket és interjút megtalálod itt:
http://www.lokvani.com/lokvani/article.php?article_id=1960
Üdv:
Zsuzsa
