2013. április 29., hétfő

Tudod milyen jeles nap van ma?

.
Ma van a tánc világnapja, amit a világ minden táján rendezvényekkel, táncműsorokkal és különböző programokkal ünnepelnek. Így szeretném, ha Te is részesülnél egy kicsit ma a tánc, és elsősorban a kuchipudi öröméből, és ehhez az alábbi videót szeretném ajánlani Neked.

A videón szereplő hölgy Shantala Shivalingappa, aki Indiában született és tanulta a kuchipudit, és aki igyekszik a világ minden tájára eljuttatni ennek a gyönyörű táncnak az üzenetét. Egy olyan ritka táncos, aki  nemcsak nagyon könnyedén és légiesen táncolja a kuchipudit, de akinek előadása az ember lelkéig elér, és maga a néző is átérezheti a tánc örömét, amikor őt látja a színpadon.

A videóban egy egész estés előadás részleteit láthatod. Lesz tiszta tánc, olyan darabrészletek, amelyek történtet mesélnek el, és betekintést kaphatsz a kuchipudi egyik jellegzetes darabjába, a tarangamba, réztányáron történő táncolásba is. És megláthatod azt is, hogy egy indiai dobos milyen gyorsan is tud dobolni.

Boldog Táncnapot!






Üdv:
Zsuzsa












.

2013. április 22., hétfő

A boldogító NEM

.
Előfordul olyan az életedben, hogy valaki megkér valamire, de Neked nincs kedved megtenni, amit az illető kér, de nem tudod, hogy mondj nemet? Ezt Indiában nagyon érdekesen oldják meg az emberek, és ez egy olyan dolog volt, amit eleinte nem tudtam hová tenni, de aztán rájöttem, miért is választják ezt a megoldást...

Egyszer egy zenés esti programon vettem részt Indiában, és le szerettem volna ülni valahová. (Ez egy szabadtéri program volt, és az emberek a földön ültek, ami nem ritka ebben az országban.) Megkérdeztem a legközelebb a földön ülő hölgyet, hogy szabad-e a hely mellette. A hölgy nem mondta, hogy igen, de azt sem mondta, hogy nem, csupán ingatta a fejét jellegzetes, indiai módon, (amit szóban elmondani nem lehet, legfeljebb szemléltetni) amiből az ember kiértheti az igen és a nemet is. Mivel nem tudtam hová tenni a választ, inkább arrébb mentem. 

És ez még jó néhányszor előfordult Indiai tartózkodásom alatt, hogy valakitől megkérdeztem valamit, és a jellegzetes fejmozgásos választ kaptam. Egy idő után rájöttem, hogy ez valóban az igen és a nem között van, mert valójában ilyenkor nemet szeretnének mondani, de nem akarnak megbántani azzal, hogy nemet mondanak, így egy igen és nem közti válasz születik, és rád bízzák, hogyan értelmezed a dolgot.

A másik dolog, amit az indiaiak tesznek, ha olyan dolgot kérsz tőlük, amit nem szeretnének megtenni, az hogy bőszen bólogatnak, és rád hagyják, amit szeretnél, és aztán ők úgy csinálják a dolgot, ahogy ők szeretnék, ami egy európai ember megint csak érthetetlen, hogy akkor miért nem mondanak ellent. De az ok itt is megint ugyanaz, hogy nem akarják az embert megsérteni azzal, hogy nemet mondanak neki.

Ez bizony itt a mi kultúránkban is sokszor előfordul, hogy az emberek nem mondanak egyenesen nemet, és ezzel elnyújtanak olyan nehézségeket, dolgokat, amik egyszerűen orvosolhatók lennének, anélkül, hogy egy másik ember idejét és energiáját feleslegesen rabolnánk.

Ezért van az, hogy ha valaki eljön a kuchipudi óráimra, én mindenkit örömmel fogadok, de el is mondom mindenkinek, hogy ha néhány óra után úgy érzi, hogy mégsem neki való ez a táncfajta, bármilyen ok miatt, és nem szeretné folytatni a tanulást, akkor nyugodtan mondja meg. Nyugodtan mondjon nemet, mert előfordul, hogy az ember nem azt kapja, amire számít, és nem kell, hogy kellemetlenül érezze magát emiatt.

Mert egy egyszerű nem, sokszor hatékonyabb megoldás, mint egy elhúzódó igen.

Üdv:

Zsuzsa









.

2013. március 29., péntek

Télűző Indiából

.
Te is unod már a telet? És nagyon várod már a tavaszt, a nyárról nem is beszélve? Akkor Neked küldöm a következő, különleges darabot Indiából, ami már nem is a tavaszt, de inkább a nyarat idézi. A felvétel Indiában, Chennaiban készült, az Orosz Kulturális Központban. A darabot két oroszt táncos adja elő, amit ők is koreografáltak. A különlegessége, hogy két különböző stílust ötvöztek egy előadásban. A két előadó ugyanarra a zenére, két különböző stílusban táncol, a saját stílusukból hasonló elemeket választva, valamint néha egymás stílusából ugyanazokat az elemeket előadva.

Az ilyen jellegű darabokat úgy hívják Indiában, hogy "Jugalbandi", és nemcsak a táncban, de a zenében, és egyéb művészeti ágakban is előfordulnak. A két ötvözött stílus a bharatnatyam (zöld kosztümös táncos) és a kuchipudi (kék ruhás táncos). Ennek a két táncstílusnak a közös alapja a zene, mert mindkettő a karnatikus dél-indiai zenére épül. Azaz a ritmusok, hangszerek, dallam ugyanaz, viszont a két stílus mozdulatai igencsak különbözőek.

A darab Shri Krishna, a tehénpásztor isten, és felesége, Shri Radha találkozásából született táncot mutatja be. Reméljük, hamarosan meghozza a szép, tavaszi időt is!




Üdv:

Zsuzsa











.

2013. március 19., kedd

Szombat Esti Láz indiai módra

.
Újra indult a népszerű műsor, a Szombat Esti Láz, aminek mindhárom előző szériáját végigkövettem. Számomra nem csak a végeredmény izgalmas, amit a párosok az esti show keretében bemutatnak, hanem az is, hogy hogyan készülnek fel egy-egy előadásra. Még mielőtt elindult a mostani sorozat, láttam valahol az interneten egy rövid kis filmet, amiben épp Südi Iringó és Istenes Bence gyakoroltak, amikor is Hajas Laci, aki az egyik előző szériában volt Südi Iringó táncpartnere, egyszer csak betoppant hozzájuk a próbára.


Szóba került, hogy milyen kemények a próbák, hogy Hajas Laci is anno és most Istenes Bence is több kilótól szabadult meg a próbák alatt, de még a profi táncos, Iringó is veszített a súlyából. Azoknak, akik nem táncolnak, főleg nem is mozognak, bizony nehéz elképzelni, hogy egy olyan mozgás mint a tánc, bizony nagyon kemény fizikai igénybevételt jelent. A napi több órás mozgás megszabadítja az embert a felesleges kilóktól, és igencsak le tudja fárasztani. A néhány perces, könnyednek tűnő végeredményért keményen meg kell dolgozni. A bemutatott koreográfiák könnyedsége bizony csak látszólagos, és azért élvezetes és gördülékeny, mert a táncosok rengeteg energiát fektettek bele, még akkor is, ha esetleg az előadás nem lesz teljesen tökéletes.

Amikor Indiában a Shri P. K. Salve Akadémián folytattam kuchipudi tanulmányaimat, én is napi több órát töltöttem gyakorlással. Olyan volt mint egy végtelenített edzőtábor. Azt éreztem, hogy egyre fáradtabb vagyok, az izmaim egyre merevebbek és egyre jobban beállnak, de mégis minden órán teljes erőbedobással igyekeztem a feladatokat elvégezni. Én is megtapasztaltam a hosszú távon végzett kemény fizikai mozgás fogyasztó hatását. Hogy hány kilót adtam le, azt nem tudom, de már az első héttől éreztem a változást. Pedig Indiában a vacsorát este 8-9 körül szokták felszolgálni, és az is főtt étel volt, mint az ebéd. A fő étkezések között pedig különböző szárított gyümölcsöket és kesudiót nassoltunk, hogy legyen energiánk és pótoljuk az elvesztett ásványi anyagokat. Mindezek ellenére jó néhány kilótól megszabadultam, mire hazatértem.

Ha egyszer valaki megtapasztalta, hogy a tánc, legyen az bármilyen stílus, milyen kemény munka, másmilyen szemmel nézni az összes táncműfajt, és tudja micsoda energiabefektetés rejlik egy szépen előadott koreográfia mögött. Ha tehát, így a tavasz közeledtével úgy döntesz, hogy ideje egy kicsit átmozgatnod magad, és felfrissülni a mozgás segítségével, bátran ajánlom Neked a táncot!

Üdv:
Zsuzsa









.

2013. március 8., péntek

Tavaszi öröm

.
Valamelyik nap az egyik közösségi oldalt böngésztem éppen, mikor egy nagyon szép videóra bukkantam, ami több okból is most nagyon ide kívánkozik a blogba. Az első és legfontosabb, hogy egy nagyon szép kuchipudi előadásról van szó, egy olyan gyönyörű szívet melengető darabról, amilyen a mai, örömteli tavaszi nap. Úgyhogy azt ajánlom, hogy feltétlenül nézd meg, még mielőtt kimész a szabadba!

A második, hogy Indiában ismét elérkezett a Shivaratri időszaka, amikor is az emberek Sívát, az univerzum urát tisztelik. A darab pedig annak a Síváról szóló versnek a megzenésített és táncban történő előadása, amit tavaly már olvashattál itt a blogban. Ez a vers önmagában is gyönyörű, de a kuchipudi által való megjelenítése egy újabb oldalát mutatja meg a szépségének.

Egyszer egy híres bharatnatyam táncos nagyon szépen fogalmazta meg a klasszikus művészetek szerepét. Azt mondta, hogy ezek a művészeti ágak egy nagyon vékony mezsgyén egyensúlyoznak. Próbálják spiritualitást, a mélységet fizikai formába önteni. Formába önteni az alaktalant, ötvözni a megjeleníthetetlent az anyaggal.

Már sokszor leírtam itt a blogban, hogy az igazi, tradícionális klasszikus indiai táncokban a spiritualitást nem lehet elvonatkoztatni a tánctól. Olyan egységet alkot a kettő, ami megbonthatatlan. Ha a kuchipudiból elvonjuk a spiritualitást, olyan, mintha a legfinomabb ételből elvonnánk a sót. Nem marad más, csak puszta mozdulat, és a varázslat elvész.

Ezért számomra a tánc mellett nagyon fontos a Sahaja jóga meditáció is, ami által a spiritualitást, a lélek örömét minden nap még intenzívebben meg tudom tapasztalni. Bővebben a www.meditacionk.blogspot.com vagy a www.jogameditacio.hu oldalon olvashatsz erről a meditációról, illetve ki is próbálhatod. A sahaja jóga meditáció által az ember kapcsolatba kerül a valódi énjével, és megtapasztalja a belső csöndet, amiről ez a vers, és ez a csodálatos darab szól.

A darab egy ukrán kucshipudi táncosnak, Lenalaxmi Shatokhinának a koreográfiája, aki maga is gyakorolja a Sahaja jóga meditációt és a darabot is egy sahaja jóga programot adta elő. A felvételen a háttérben lehet is látni Shri Mataji Nirmala Devinek, a sahaja jóga megalapítójának a fényképét. A táncos hölgy a híres kuchipudi mester,  Guru Vempati Chinna Satyam (akinek a stílusát én is tanultam, és továbbadom) tanítványa volt, és éveken át tanult tőle Chennaiban, míg elérte a mesteri szintet. Lenalaxmi tanulmányait Shri Mataji, a sahaja jóga megalapítója szponzorálta, miután az ukrán hölgy előadott klasszikus indiai darabot a jelenlétében. Shri Mataji oyan tehetségesnek ítélte, hogy ösztöndíjat ajánlott neki.

A hölgy valóban nagyon gyönyörűen táncol. Ékes bizonyítéka annak, hogy nemcsak az indiaiak képesek saját klasszikus művészeteik tökéletes elsajátítására, hanem bizony a nyugati emberek is.

És most nézd meg a darabot az ukrán hölgy - bordó kosztümben táncol - és egyik tanítványának előadásában.




Üdv:
Zsuzsa











.

2013. február 28., csütörtök

Nagyanyáink is így csinálták

 .
Ha szoktál szörfözni, böngészni a neten, akkor mostanában biztos Te is egyre több olyan oldallal, bejegyzéssel, cikkel, írással találkozol, amibe a fenti címet beleszőtték. Megtanulhatod azt, ahogy a nagyanyáink csinálták. Hogy mit? A szappanfőzést, kenyérsütést, kalácsdagasztást, hájas tészta készítését, gyógynövények használatát, sajtkészítést, soroljam még?

 Csupa-csupa olyan dolog, ami a régi időkben, anyáról lányára, vagy nagyanyáról unokára szállt. Manapság ez a lánc igencsak hiányos. A modern, kényelmes kor eljövetelével ezek a dolgok valahogy nem öröklődtek tovább. De az emberekben van igény, sőt egyre növekvő igény, hogy az egyszerű, természetes, házias, otthon készített dolgok felé forduljanak. Maguk alkossák meg azokat, hogy aztán az egész család azt élvezhesse.

Mivel ez a sok értékes tudás nem öröklődött át a családon belül, így azok, akiket szenvedélyesen érdekelnek ezek a témák, kutatnak, keresnek, saját maguk is kísérleteznek, hogy ugyanabban a jóban részesülhessenek, mint eleink. És ezt a tudást meg is osztják weboldalakon, blogokon, videókban, leírásokban, tanfolyamokon, amikből Te is tanulhatsz. Csak meg kell találnod a megfelelő változatot, ami néha azért nem könnyű feladat a rengetegben. Nincs ott a nagymama segítő, vezető keze, aki a tudást készen átadja, és Neked csak magadba kell szívnod, ahogy a gyerekek azt nagyon könnyedén teszik. Így néha nehezen haladunk a céljaink felé. Feladjuk, abbahagyjuk, aztán megint belekezdünk, megint csináljuk, míg végül sikerül elérnünk a "tökéletes" eredményt, ami lehet, hogy mégsem lesz ugyanolyan, mint a nagyié.

A tanítás-tanulás évszázados hosszú láncolata a kuchipudiban is megvan a mesterek és tanítványok között. De szerencsére ez a tudás nem veszett el, csak folyton finomodott. A sok-sok évszázadon keresztül fejlesztett mozgásforma, a folyamatos hibázás-javítás-tökéletesítés folyamatában elérte azt a formát, amit a mesterek már úgy hagyományoztak a tanítványokra, hogy a tanítványoknak már "csak" magukba kellett szívniuk a tudást, nem kellett magukat a mozdulatokat megalkotniuk, "csupán" megtanulniuk, és tartalommal megtölteniük.

De ilyenkor is előfordulhat, hogy nem érezzük, hogy előttünk már sok gondos kéz egyengette az utat, és igazából a mi utunk már nem is annyira fárasztó. Mert annak, aki végigsétál az úton, már nem kell megépítenie, csupán végigmennie rajta.


Üdv:
Zsuzsa







.

2013. február 13., szerda

A férfias nők kora

.
Amikor az első olyan munkahelyemen kezdtem el dolgozni, ahol a munkatársak összetétele elég nemzetközi (osztrákok, franciák, németek, angolok, horvátok, magyarok) volt, egy nagyon érdekes dologra lettem figyelmes. Amikor egy átlagos magyar munkahelyen az ember reggel bemegy, köszönti a munkatársait. A nők általában köszönnek, míg a férfiak a hölgyeknek köszönnek, viszont egymással kezet fognak. Nos, ez a helyzet egy nemzetközi környezetben teljesen másképp néz ki, ugyanis ott a férfiak nemcsak egymással, de bizony a nőkkel is kezet ráznak minden reggel. Ez eleinte is furcsa volt számomra, és idővel sem nagyon tudtam hozzászokni, mindig idegen maradt számomra ez a mozdulat.

Persze ez a szokás igencsak összefügg azzal az irányzattal, hogy a nők és férfiak mindenben egyenjogúak, és egyenlő félként kell őket kezelni. Ez persze rendben is lenne, de ha megnézzük a kézfogás eredetét, az bizony igencsak jó pár száz évvel korábbra tekint vissza, amikor folyamatosak voltak a harcok és háborúk. A kézfogás egyfajta jelzés volt a háborúban járó férfiak között, hogy "békés szándékkal érkeztem, nincs nálam fegyver". Én bizony ebben a mozdulatban mindig valahol ezt a férfias vonulatot érzem, mintha egy kicsit mindig harcos férfivá kellene válnom.

Sok ilyen kis apró példa, de bizony nagy példa is van még, ami biztos Neked is eszedbe jut, ha kicsit elgondolkozol a női és férfi szerepeken, ami egy kissé férfit akar csinálni a nőből, vagy akár fordítva, nőt a férfiből. A nők és férfiak egyenlők, de nem egyformák, és mindkettőnek az a szépsége, ha ki tud teljesedni a szerepeiben - legyen az karrier, családi szerep, hobbi vagy bármi más - a saját jellegzetességei szerint. Nem jó az, ha a nőből férfi lesz, a férfiból pedig nő, akár külsőleg, akár belsőleg.

A kuchipudiban is megnyilvánul mindkét erő, a női és férfi is, az előbbit a Lasya, míg az utóbbit a Tandava leírással illetik. Ez pedig nemcsak a karakterek eltáncolására vonatkozik, hogy a táncos férfit, vagy nőt táncol, de bizony a mozdulatokra is. A lábak kifejezetten dinamikus, erőteljes mozgást végeznek, amihez bizony kell az erő, ugyanakkor a felső test viszont mindig megtartja kecses mozgását, a kezek, karok, szem és arcjáték nagyon finom mozgást igényel. Ha a kettő felborul, vagyis a lábakból elveszik az erő, a felsőtest, arcjáték finomsága elveszik és darabos lesz, akkor bizony a néző számára is elvész a varázs, és nem igazán tudja, hová tenni amit lát.
 
Ezért a kuchipudi nagyon segít abban, hogy a táncos megtalálja az egyensúlyt, hogy megtalálja, felfedezze a benne rejlő nőiességet, és a kifejezéshez szükséges erőt is, mert ahhoz, hogy kifelé egyensúlyt tudjunk sugározni, először belül kell helyükre tenni a dolgokat, hogy a nőiesség és férfiasság a megfelelő helyen és módon tudjon megnyilvánulni.


Üdv:
Zsuzsa








.