Egy gyöngyszem a Lelkednek

.

Sokat és sokszor írtam már arról, hogy a kuchipudi egy, a spiritualitáshoz nagyon kötődő tánc. Hogy nemcsak a feldolgozott témák, de maguk a mozdulatok is nagyon kedvezőek, és áldásosak, mert a legbelső énünket próbálják megérinteni, és az élet egy magasabb, finomabb szintjét kifejezni. De lehet, hogy nem igazán tudod hová tenni a spiritualitást, hogy ez mit is jelent, vagy hogy mi is valójában a lelkünk, az igazi énünk.

Mostanában nagyon divatos dolog a lelkünkkel, a bennünk lezajló dolgokkal foglalkozni. Sokan fordulnak az ezotéria, asztrológia, vagy akár pszichológusok felé. Mert sok emberben van igény a lelki béke iránt, hogy tényleg megtapasztalja belülről, és keresi ehhez az utat. És lehet, hogy így a karácsony és az év vége közeledtével még azokban is felmerül egy kicsit az igény a befelé fordulásra, akik egyébként nem nagyon szoktak ilyesmivel törődni.

A mindennapokban gyakran elveszünk a különböző, sokszor jelentéktelen dolgokban. Néha elborítanak a tennivalók, azt sem tudjuk hová kapjunk. És van úgy, hogy sokszor kívánjuk bárcsak máshol lennénk, vagy már túl lennénk az egészen, vagy valami mással foglalkozhatnánk. Olyan dolgokkal azonosulunk és olyan dolgokba kényszerülünk, éljük bele magunkat, ami igazából nem is mi vagyunk. És ilyenkor bizony sokszor szeretnénk a béke szigetét elérni. Ehhez viszont nem kell messzire mennünk, mert ez a béke bennünk van, a lelkünkben.

Ehhez szeretnék Neked egy kis útmutatót, egy gyöngyszemet adni, ami csodálatosan leírja a bennünk lakozó lelket. Ez a kis gyöngyszem pedig nem más, mint egy régen élt indiai költőnek, Adi Shankaracharyanak egy verse, ami az egyik kedvencem. Ez a vers a bennünk élő örök üdvről és tudatosságról, a lelkünkről szól, ami a világ teremtő és pusztító urának, Sívának a visszatükröződése bennünk. Síva a Kailasha hegyen ül, meditációban, a teljes függetlenség és tanú állapotban. Ő a Világlélek megtestesítője, aki csupán szemléli a dolgokat, eseményeket, az élet zaját, vagy a természet csendjét, de egyikbe sem bonyolódik bele. Csupán élvezi a lélek örömét a szemlélődésben és meditációban.

Adi Shankaracharya:
Tad Niskala

Om. Nem vagyok az elme,
Értelem, ego, sem a "chitta",
sem a fül, sem a nyelv,
A szaglás, látás érzete,
Sem éter, sem a lég,
Örök Üdv és Tudatosság vagyok.
Síva vagyok! Síva vagyok!

Nem vagyok sem a "prana",
Sem az öt lehellet,
Sem a hét alkotóeleme a testnek,
Sem az öt burok,
A kéz, a láb, a nyelv,
Sem a cselekvés más szerve.
Örök Üdv és Tudatosság vagyok.
Síva vagyok! Síva vagyok!

A félsz, mohóság, káprázat,
Undor, vonzódás nem enyém,
Semmi, ami gőg vagy ego,
"Dharma" vagy megszabadulás,
Sem vágya az elmének,
Sem tárgya ennek a vágynak.
Örök Üdv és Tudatosság vagyok.
Síva vagyok! Síva vagyok!

Örömöt és fájdalmat,
Erényt és bűnt nem ismerek,
Sem mantrát, szent helyet,
Védákat vagy áldozást,
Nem vagyok az, aki eszik,
Sem az étel vagy az evés.
Örök Üdv és Tudatosság vagyok.
Síva vagyok! Síva vagyok!

Nincs halálom, félelmem,
Egy "kaszthoz" sem tartozom,
Nincs apám, nincs anyám,
Még születésem sincs nekem,
Barátom, bajtársam,
Sem tanítványom, sem Gurum.
Örök Üdv és Tudatosság vagyok.
Síva vagyok! Síva vagyok!

Nincs formám, képzeletem,
A Mindent-átható vagyok,
Mindenütt létezem,
De túl vagyok az érzékeken,
Megváltás sem vagyok,
Vagy bármi ismerhető.
Örök Üdv és Tudatosság vagyok.
Síva vagyok! Síva vagyok!


Kívánom Neked, hogy Te is meg tud tapasztalni azt az örömet, a lélek békéjét, amiről ez a csodálatos vers szól!


Üdv:

Zsuzsa

.

A kuchipudi titka, ami a Te mindennapjaidat is feldobhatja

.

Rendszeresen szoktam olvasni indiai kuchipudi mesterek weboldalait, blogjait, vagy facebook bejegyzéseit. És az egyik ilyen bejegyzésben egy híres indiai mester feltett egy kérdést, méghozzá, hogy mit jelent számunkra, kuchipudi táncosok számára a kuchipudi?

Most, itt a blogban erre a kérdésre szeretnék válaszolni, és ezzel nem csak azt szeretném elmondani, hogy nekem mit jelent ez a gyönyörű tánc, de arra is rávilágítani, hogy mi ennek a táncnak a titka, ami akár a Te mindennapjaidat is feldobhatja!

Számomra a kuchipudi a belső, legtisztább öröm kifejeződése. Akkor is amikor egyszerű lépéseket gyakorlok, vagy darabokat táncolok, egy szép előadást nézek az interneten, vagy csak meghallom egy darab zenéjét, áthat ez az öröm. Ha kicsit nehezebben veszem is rá magam néha a gyakorlásra, akkor is mindig felfrissülök, minden egyes alkalom után. És ezt a frissességet nemcsak fizikailag érzem. És ez nem is az az öröm, amit az ember akkor érez, amikor részt vett egy edzésen, hogy sikerült legyőznie önmagát, a lustaságát és mozognia, mert nem a mozgás öröméért mozog, hanem, mondjuk csak azért, hogy jobb alakja legyen, vagy csak hogy egészségesebb éltet éljen.

A kuchipudi egy olyan mozgásforma, ami minden pillanatban örömet ad, nemcsak akkor, ha befejezem a gyakorlást. Ennek oka pedig az, hogy a kuchipudi nem csupán mozgás, hanem művészet, méghozzá egy klasszikus indiai művészeti ág, és ebben rejlik a titka is.

Az indiai előadóművészetek, zene, tánc és ének nemcsak a testre vannak hatással. Ezek a művészeti ágak az ember egy sokkal mélyebb rétegét érintik meg, maga a zene, a kuchipudiban található mozdulatok, lépések, kézjelek egy sokkal magasabb szint visszatükröződései és kifejeződései, mint az anyag, amiben, és amin keresztül megnyilvánulnak. Ezek a művészeti ágak egy sokkal finomabb szinten működnek és hatnak mint a nyugati művészeti ágak. Az indiai klasszikus zenék és táncok, így a kuchipudi is, a Lélek és a Mindenen Átható Isteni Erő szépségét próbálják visszaadni.

Amikor az ember kuchipudi táncot táncol, vagy előadást néz, akkor a lélek szépségét, finomságát jeleníti meg, fejezi ki, vagy élvezi a táncos előadása által. És a gyakorlás, vagy előadás során minden egyes lépés, kézjel és mozdulat örömmel tölti el az embert, mert ezekben a mozdulatokban kedvezőség és áldásosság rejlik. A kuchipudi táncolásának minden pillanata örömteli, még akkor is, ha az ember nehezen tanulja meg, mert olyan ismeretlen mozdulatokból, lépésekből áll, amelyek számunkra teljesen szokatlanul hatnak.

De ahhoz, hogy a kuchipudit vagy bármelyik klasszikus indiai művészeti ágat el tudja sajátítani az ember, kell egyfajta kifinomultság, érdeklődés az élet, a lélek finomabb szintje felé, anélkül a tanítvány csak puszta hangokat, vagy mozdulatsorokat próbál magáévá tenni. Úgyanígy egy kuchipudi előadást azok tudnak igazán élvezni, akik nyitottak és befogadók egy spirituális, örömteli és kifinomult művészéti ág felé. És ha az ember nyitott ezekfelé a dolgok felé, ha nemcsak a mindennapi rutinra irányul a figyelme, hanem az élet finomabb, spirituálisabb szintje felé, akkor már tett egy lépést affelé, hogy az életét színesebbé, örömtelibbé, és könnyedebbé tegye!

Te hogy állsz ezekkel a dolgokkal? Próbálod az élet finomabb szintjét becsempészni és megélni az hétköznapjaidban? Ha esetleg eddig nem tetted, javaslom, próbáld meg a figyelmedet a művészetek, ezen belül is a klasszikus indiai zenék, táncok, a kuchipudi felé fordítani, amelyek segítenek, hogy nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak és örömtelibbek legyenek a mindennapjaid!

Ehhez mindjárt ajánlom is az alábbi, elbűvölő kuchipudi darabot, ami egy tiszta tánc, vagyis a mozdulatoknak nincs jelentése, csupán a lélek örömét szépségét tükrözik:





Üdv:


Zsuzsa

.